Pesti Srácok

Fénymásolószalonban készített hamis 500 eurósokat egy férfi

Fénymásolószalonban készített hamis 500 eurósokat egy férfi

Fénymásolószalonban készített egy férfi hamis 500 eurósokat, amelyeket Csongrád megyei szálláshelyeken fizetve próbált felhasználni. Az ügyészség indítványozta a letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t. Szanka Ferenc közölte: a férfi ellen pénzhamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A gyanú szerint a férfi előbb pénteken egy szegedi, majd vasárnap egy mórahalmi szálláshelyen foglalt szobát. Szegeden hamis 500 euróssal fizetett, de a szobát már nem foglalta el, hanem a visszajáró pénzt átvéve elhagyta a helyszínt. Ezzel mintegy 124 ezer forint kárt okozott. Két nap múlva Mórahalmon foglalt szobát, ahol szintén egy hamis 500 euróssal próbált meg fizetni. A recepciósnak azonban gyanús lett, hogy a férfi csak a visszajáró pénz átvétele után akarta a bejelentő lapot kitölteni. Az átvett bankjegyet jobban megnézve észrevette, hogy az hamis. A recepciós értesítette a rendőrséget, akik rövid időn belül elfogták a menekülni próbáló gyanúsítottat. A férfitól a rendőrök további – feltehetően hamis – bankjegyeket foglaltak le, amelyeket a gyanú szerint egy fénymásolószalonban nyomtatott. A gyanúsított korábban már öt alkalommal állt bíróság előtt, cselekményét többszörös visszaesőként követte el, röviddel korábbi szabadságvesztéséből történő szabadulása után – tudatta a csoportvezető ügyész.

Forrás: MTI; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?