Pesti Srácok

Budapesten rendezik az amerikai konzervatívok következő találkozójukat

Budapesten rendezik az amerikai konzervatívok következő találkozójukat

Magyarországon rendezhetik meg az amerikai Konzervatív Politikai Akció Konferencia (Conservative Political Action Conference, CPAC) első európai rendezvényét májusban - ismerteti a szombati Magyar Nemzet.

Az amerikai konzervatív seregszemle vendégeként Washingtonban tartózkodó Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a lapnak elmondta: a "magyar CPAC" kiemelt témája a nemzetek szerepének, a nemzeti önazonosságnak az előtérbe helyezése lesz. Az Egyesült Államokban jelenleg zajló, legnagyobb és egyik legbefolyásosabb jobboldali-republikánus rendezvényének, a CPAC-nek a szombati eseményén felszólal Donald Trump elnök a több ezer résztvevő előtt. Nem sokkal az elnöki beszéd előtt, szintén a főszínpadon mutatják be a szervezők, az American Conservative Union (ACU) vezetői a rendezvény külföldi partnereit. Az előzetes programterv szerint ekkor Szánthó Miklós az ACU elnökével, George W. Bush korábbi tanácsadójával, Matt Schlapp-pel és Dan Schneider ügyvezető igazgatóval együtt jelentheti be, hogy a következő nemzetközi, egyben első európai CPAC-et Budapesten az Alapjogokért Központ szervezheti meg május végén, reményeik szerint a Mathias Corvinus Collegiummal együttműködve.

Szánthó, aki a rendezvény egyik csütörtöki panelbeszélgetésén úgy fogalmazott, hogy "a nemzetek biztonsága a határvédelemmel kezdődik, de a családvédelemmel folytatódik", a Magyar Nemzetnek elmondta: a "magyar CPAC" kiemelt témája a nemzetek szerepének, a nemzeti önazonosság előtérbe helyezése lesz.

PestiSracok facebook image

- fejtette ki a központ igazgatója. Hozzátette: "a mi célunk az, hogy a földrajzilag egymástól messze zajló, de egymással egyébként szellemi rokonságot mutató folyamatok Magyarországon érjenek össze. Ennek felmutatására remek alkalom lesz a tervezett hazai konferencia". Az Alapjogokért Központ és az ACU szándékai szerint a budapesti rendezvényre - a magyar meghívottak mellett - magasrangú amerikai és európai politikusok, elemzők, újságírók érkeznek majd, így várhatóan a legnagyobb lengyel konzervatív elemzőintézet, az Ordo Iuris vezetői is.

- mondta Szánthó Miklós a Magyar Nemzetnek.

Forrás: MTI