Pesti Srácok

Értetlenkedés fogadta, hogy a Demokrata Párt késlekedik az eredmények közzétételével

Értetlenkedés fogadta, hogy a Demokrata Párt késlekedik az eredmények közzétételével

Az amerikai sajtó értetlenkedve fogadta hétfő este, hogy a Demokrata Párt késlekedik a jelölőgyűlések eredményeinek közzétételével.

A CNN hírtelevízió műsorvezetői feltették a kérdést: vajon mi lehet az oka a késlekedésnek, a Fox televízió pedig gyanakvással kommentálta a késedelmet. A jelölőgyűlések voksolásai után mintegy három órával a Demokrata Párt iowai szervezete közleményt adott ki, amelyben azzal magyarázta a késedelmet, hogy "alaposan ellenőrzik" az eredményeket. Közben az egyes választókörzetek részeredményei megjelentek az amerikai sajtóban. Ezek Pete Buttigieg, az indianai South Bend volt polgármesterének előretöréséről számoltak be.

Így például Marshalltownban - ahol 2016-ban Bernie Sanders vermonti szenátor aratott győzelmet - Buttigieg nyert 55 százalékkal, a második Bernie Sanders lett a szavazatok 45 százalékával, a harmadik helyen Elizabeth Warren massachusettsi szenátor végzett a voksok 29 százalékával. Dubuque városkában is Buttigieg nyert: a részeredmények 42 százalékos győzelméről számoltak be. A második helyen ott is Sanders, harmadikként pedig Warren "futott be". Sajtóhírek szerint Buttigieg rendkívül népszerű volt a főváros, Des Moines egyes választókörzeteiben is.

Az eredményekre várakozva Amy Klobuchar minnesotai szenátor "erős eredményekről" beszélt hívei előtt, Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke pedig elemzők szerint szinte győzelmi jelentéssel felérő beszédet mondott. Éjjel Buttigieg kampányának vezetője "komoly aggodalmát" fejezte ki az eredmények elmaradása miatt, Joe Biden kampánycsapata pedig levélben kért "információkat és teljes körű magyarázatot" a történtekre.

PestiSracok facebook image

A CNN műsorvezetője arról beszélt: nem akarja azt sugalmazni, hogy elcsalják az eredményt, de mindenképpen furcsa a késlekedés. Elemzők emlékeztettek arra, hogy Iowa 99 megyéjében hétfőn este sem voksoltak sokkal többen, mint 2016-ban, továbbá a hétfői voksolás abban az értelemben még nem végeredmény, hogy az iowai pártkonvenció dönt majd a küldöttek személyéről.

MTI

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.