Pesti Srácok

Novák Katalin: Szoros az együttműködés Washington és Budapest között a családpolitikában is

null

Szoros az együttműködés Washington és Budapest között a családpolitikában is – jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára Washingtonban, miután amerikai politikusokkal és kutatóintézetek vezetőivel folytatott megbeszéléseket.

Novák Katalin, aki a legutóbb januárban tárgyalt az amerikai fővárosban, kiemelte: olyan szoros együttműködés alakult ki a Trump-kormányzat és a magyar kormány között a családügyi területen is, amelyre korábban még soha nem volt példa.

– utalt az államtitkár a januárban életre hívott Partnerség a Családokért nevű, magyar, lengyel, amerikai és brazil közös kezdeményezésre. Hangsúlyozta, hogy e kezdeményezés – amelyhez már több ország is csatlakozott – lehetővé teszi különböző nemzetközi szervezetekben, kiemelten az ENSZ-ben a közös fellépést és cselekvést a családok szerepének megőrzésében.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá a politikus. Novák Katalin emlékeztetett rá, hogy ezekről az értékekről és a család fontosságáról Donald Trump amerikai elnök is hangsúlyosan szólt, mind a kedden elmondott évértékelő beszédében, mind pedig a csütörtöki nemzetközi imareggelin.

– idézte fel az amerikai elnököt Novák Katalin. Emlékeztetett arra is, hogy az Egyesült Államokban éppen most zajlik az édesanyáknak nyújtott támogatás, a fizetett gyermeknevelési szabadság bevezetése. Ezt "nagy lépésnek" minősítette. Az államtitkár leszögezte: ez ügyben Magyarország előrébb jár. Tapasztalatairól beszámolva elmondta:

Kiemelte, hogy az amerikai kormányzat "érdemi, komoly lépéseket tesz a családtámogatások terén, ráadásul ezeket szövetségi szinten teszi meg, vagyis az Egyesült Államok egészére érvényes normákat igyekszik lefektetni". Egyik konkrét tárgyalását felidézve elmondta, hogy például Jeff Fortenberry republikánus képviselő kifejezett érdeklődést mutatott az élet- és családvédelemmel foglalkozó magyar kisfilmek iránt.

– mondta el az Emmi államtitkára. Mostani látogatása "izgalmas elemének" nevezte Novák Katalin, hogy olyan szellemi műhelyek vezető szakembereivel is egyeztetett, amelyek hangsúlyosan foglalkoznak demográfiai-családügyi kérdésekkel. Így például tárgyalt a konzervatív American Enterprise Institute szakembereivel, vagy a 2018 óta a Fehér Házban és a kormányzati szerveknél működő vallásügyi központok több igazgatójával is.

– jegyezte meg a tárgyalásokról. Amerikai partnerei felvetették, hogy immár az Egyesült Államokban sem elég magas a születésszám.

– mondta Novák Katalin. Az államtitkár súlyos problémának nevezte, hogy Európában az elmúlt évtizedekben nem foglalkoztak a demográfiai kihívásokkal, az elöregedő társadalmakkal, a csökkenő születésszámmal, azzal, hogy –mint fogalmazott – "Európában ma már nincs egyetlen olyan ország sem, amely képes lenne a saját erejéből történő önfenntartásra, hiszen mindenhol kicsiny a gyermekvállalási kedv". Aggasztónak mondta, hogy mintha egyes európai országok inkább "a migrációs megoldást preferálnák, és nem azt, hogyan lehetne a fiatalok családalapítását, gyermekvállalását segíteni". Novák Katalin ugyanakkor örömtelinek minősítette, hogy az Európai Unióban is megjelent – most először – egy olyan alelnöki pozíció, amely kifejezetten a demográfiai kérdések megoldásával foglalkozik. Dubravka Šuica európai bizottsági alelnökkel éppen a közeljövőben találkozik az Emmi államtitkára.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.