Pesti Srácok

Országgyűlési határozattal is támogatják a nemzeti régiók ügyét

null

Az LMP képviselőcsoportjának kezdeményezésére határozattal is hozzájárul az Országgyűlés a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezéséhez a nemzeti régiók érdekében – közölte a párt frakcióvezetője szerdán. Keresztes László Lóránt azt írta: "közös nemzeti ügyünk", hogy az Európai Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Ennek érdekében javasolták, hogy az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága által korábban elfogadott állásfoglalást magasabb plénumon is kihirdessék.

Az LMP felhívására szerdán a Fidesz és a KDNP, valamint a Jobbik és az MSZP képviselőcsoportja kifejezte, hogy csatlakozik a javaslathoz, és egyetértés alakult ki abban, hogy az a lehető leggyorsabb eljárásban kerüljön az Országgyűlés elé. Az LMP-s politikus azt írta:

Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja korábban az M1 aktuális csatornán azt mondta: az SZNT által kezdeményezett akciót azért indították, hogy az Európai Unió is járuljon hozzá anyagilag a hagyományos nemzeti közösségek identitásának megőrzéséhez.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.