Pesti Srácok

Szövetségi bűncselekmény lesz a lincselés az Egyesült Államokban, történelmi döntésnek tartják

null

Az amerikai képviselőház szerdán történelminek minősített szavazással törvényt fogadott el arról, hogy a lincselés szövetségi gyűlölet-bűncselekmény lesz az Egyesült Államokban.

A szavazásról hírt adó amerikai közszolgálati rádió (NPR) történelminek minősítette a döntést, hangsúlyozva, hogy 120 évig kellett várni e törvényre. Az amerikai történelemben ez az első ilyen törvény.

Az Emmett Till Lincselésellenes Törvény néven elfogadott jogszabályt elsöprő többséggel szavazták meg: 410 képviselő voksolt igennel, és három republikánus, valamint egy független képviselő szavazott ellene. Emmett Till 14 éves afroamerikai kisfiú volt, akit 1955-ben Mississippi államban meglincseltek, azzal vádolva őt, hogy megsértett egy fehér asszonyt.

A lincselésellenes törvényt szorgalmazók az amerikai közszolgálati rádiónak elmondták: az elmúlt évszázadban több, mint 200 alkalommal próbálkoztak e törvényjavaslattal, és a szerdán elfogadott változaton is csaknem két év óta dolgoztak.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozott az NPR-nak Bobby Rush, Illinois állam demokrata párti képviselője, aki 2018 júniusában a törvényjavaslat egyik előterjesztője volt.

– mondta Rush képviselő, aki maga is afroamerikai politikus. Hozzáfűzte még, hogy a törvény elfogadása "erőteljes üzenet" azt illetően is, hogy az Egyesült Államokban nincs helye az erőszaknak.

Karen Bass kaliforniai demokrata párti képviselőnő úgy fogalmazott: jóllehet a törvény az Egyesült Államok történelmének egyik nagyon nehéz időszakát idézi fel, de emlékeztet arra is, hogy napjainkban szintén meg kell küzdeni a gyűlöletből eredő bűncselekményekkel.

A szenátus csütörtökön szavaz a törvényjavaslatról.

Szerdán este a Fehér Ház már jelezte, hogy Donald Trump várhatóan aláírja, és ezzel törvényerőre emeli a jogszabályt.

Egy alabamai emberijogi szervezet adatai szerint, az Egyesült Államokban az 1800-as évek vége és az 1960-as évek eleje között mintegy 4000 lincseléses gyilkosságot követtek el.

Forrás:MTI, Nyitóképen a lincselés szokásának hódoló antifa csürhe látható

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.