Pesti Srácok

Belga járványügyi hivatal: a járvány csúcspontjához közeledik

Belga járványügyi hivatal: a járvány csúcspontjához közeledik

A belga járványügyi bizottság tagja arra figyelmezettet, hogy a járvány lassan eléri a csúcspontját az országban, azonban ez korántsem jelenti annak végét.

- nyilatkozott a hivatal.

A halálesetek száma Belgiumban 1447, a hétvégén 164 ember halt meg a járvány okozta betegségben. Az azonosított fertőzöttek száma lassan eléri a húszezret, a fertőzés epicentruma továbbra is a flamand régió, ahol a megbetegedések közel 60 százalékát regisztrálták.

PestiSracok facebook image

Hollandiában a hétvégén 156-an hunytak el a vírus okozta betegségben, így a járványhoz kapcsolódó halálesetek száma 1766 az országban. A fertőzöttek száma közelít a húszezerhez. A holland sajtó szerint, az állampolgárok több mint fele legalább féléves egészségügyi korlátozásokra számít az országban, de voltak, akik azt sem zárták ki, hogy a rendkívüli intézkedések akár egy évig is érvényben maradhatnak.

Luxemburgban, a fertőzöttek aránya még mindig magas az ország lakosságának számához képest, eddig 2729 fertőzöttet regisztráltak a félmilliós nagyhercegségben. Xavier Bettel miniszterelnök hétvégi sajtótájékoztatóján, felhívta a figyelmet, hogy a korlátozási szabályokat követni kell, mert nem múlt el még a veszély.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.