Pesti Srácok

Meghaladta a huszonkétezret Ukrajnában az azonosított fertőzöttek száma

Meghaladta a huszonkétezret Ukrajnában az azonosított fertőzöttek száma

Ukrajnában az utóbbi egy nap alatt ismét kiugróan magas számban azonosítottak koronavírusos fertőzötteket, a négyszázhetvenhét újonnan regisztrált esettel az eddig azonosított fertőzöttek száma csütörtökre elérte a 22 382-őt – derült ki csütörtökön Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi online tájékoztatójából.

A vírus okozta Covid-19 betegségben elhunytak száma tizenegy újabb halálos áldozattal, hatszázhatvankilencre nőtt; eddig 8439-en gyógyultak fel, közülük négyszáz-negyvennégyen az utóbbi huszonnégy óra alatt. Az egészségügyi dolgozók közül eddig 4345 fertőzöttet azonosítottak, közülük előző nap száznégyet. Az utóbbi huszonnégy órában 10 298 laboratóriumi, úgynevezett PCR-tesztet végeztek el az országban, a járvány kitörése óta több, mint háromszázharmincezret. A legtöbb új fertőzöttet ezúttal a nyugati országrészben lévő Rivne és Lviv megyékből jelentették, hetvennégy, illetve hetven főt. A két legfertőzöttebb területen, a romániai határnál lévő Csernyivci megyében ötvenhét, a fővárosban, Kijevben ötvennégy új beteget jegyeztek fel.

Vladiszlav Kriklij infrastrukturális miniszter csütörtökön a Telegram nevű üzenetküldő portálon közölte, hogy hétfőtől negyvenkét belföldi vasúti járat újraindítását tervezik, de számuk addig még nőhet. Hangsúlyozta, hogy nem minden régióban indulhat újra a vasúti közlekedés; erről a megyei veszélyhelyzeti bizottságok döntenek, így Kárpátalja és Csernyivci megyében úgy határoztak, hogy ott egyelőre nem járhatnak még a vonatok, a szintén nyugat-ukrajnai Ternopil és Hmelnickij megyékben pedig csak a peremvárosi vasúti járatok fog ismét közlekedni. Ukrajnában hat napja úgynevezett adaptív módon engedélyezik a korlátozások feloldását, azaz régiónként eltérően és szakaszosan, a következő szakaszt hétfőn készülnek életbe léptetni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Nemes János

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.