Pesti Srácok

Mentők, orvosok megölésével fenyegetőzött egy férfi, eljárás indult ellene

Mentők, orvosok megölésével fenyegetőzött egy férfi, eljárás indult ellene

Eljárás indult egy mentők és orvosok megölésével fenyegetőző férfi ellen Szegeden; az ügyészség kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t. Szanka Ferenc közölte: a többszörösen büntetett előéletű férfit közveszéllyel fenyegetés bűntettével gyanúsítják.

A megalapozott gyanú szerint a férfi szerda este telefonált a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére. Közölte: két éve jár már a sürgősségi betegellátó osztályra, mivel évek óta szenved, de háziorvosa sem akar rajta segíteni. Azzal fenyegetőzött, hogy bemegy, megöli az orvosokat, valamint a mentőket, mert egészségügyi problémáján nem segítettek. Azt állította magáról, hogy rendőr, van fegyvere, "szétlövi" az orvosokat, családjukkal együtt. A hívást fogadó ügyeletes próbálta a telefonban nyugtatni a férfit, amikor a vonal hirtelen megszakadt. Másnap hajnalra a rendőrség azonosította a hívót, előállította, őrizetbe vette, és gyanúsítottként hallgatta ki. Az ügyészség az eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatásának elrendelését – tudatta a csoportvezető ügyész.

Forrás: MTI; Vezető kép: Digital Trends

PestiSracok facebook image