Pesti Srácok

Kizártak a német szociáldemokrata pártból egy iszlámkritikus kijelentéseiről ismert politikust

Kizártak a német szociáldemokrata pártból egy iszlámkritikus kijelentéseiről ismert politikust

Kizárták a német szociáldemokrata pártból (SPD) Thilo Sarrazin iszlámkritikus kijelentéseiről ismert politikust pénteken – erősítette meg az SPD szövetségi döntőbizottsága. A vitatott politikus fellebbezni kíván a döntéssel szemben.

– írta a szociáldemokraták szövetségi főtitkára, Lars Klingbeil a Twitter-oldalán. A 75 éves politikus mindenekelőtt az iszlámmal kapcsolatos bíráló kijelentései miatt került pellengérre az SPD berkeiben. Az SPD szövetségi döntőbizottsága a párt tekintélyének és hitelességének megőrzésével indokolta Sarrazin jogszerű kizárását. Hozzátette: Sarrazin "jelentős mértékben megsértette a párt alapelveit és rendjét, károkat okozva ezzel". Az SPD szövetségi döntőbizottsága határozatával a berlini tartományi döntőbizottság – azonos tartalmú – januári döntését hagyta jóvá. Sarrazin pénteken bejelentette, hogy a berlini tartományi bíróságon fellebbezést nyújt be, mert szerinte a döntést már a szóbeli meghallgatás előtt meghozták, és nem volt nyílt, igazságos és tisztességes az eljárás. Sarrazin emellett azzal érvelt, hogy az "Ellenséges hatalomátvétel: Miként akadályozza az iszlám a fejlődést és fenyegeti a társadalmat" című könyvének egyik idézetét sem minősítették hamisnak vagy rasszistának, bár ez adta a löketet a pártból történt kizárásához.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá Sarrazin. A vitatott politikus több könyvet is írt, amelyekért heves bírálatok érték iszlámkritikus kijelentései miatt. 2018-ban megjelent egyik írásában úgy fogalmazott, hogy a muszlimok többségének vallási színezetű kulturális idegensége és születési arányszámuk veszélybe sodorja Németország nyílt társadalmát, demokráciáját és jólétét. Sarrazin szerint a muszlimok integrációja szinte megvalósíthatatlan. A politikus ugyanakkor visszautasította az őt rasszizmussal vádoló bírálatokat, mondván, művei mindössze a német társadalom fokozatos megosztottságát írják le a nagyszámú muszlim bevándorló következtében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.