Pesti Srácok

Úgy tűnik beválhat egy vakcinakészítmény: többen jobban lettek tőle

null

Háromból egy súlyos koronavírusos dél-koreai beteg állapota javult, miután a Gilead gyógyszergyártó Remdesivir nevű vírus elleni készítményével kezdték el kezelni - írja a Reuters.

A portofolio.hu-n megjelent összefoglalóból kiderül, hogy további kutatások szükségesek annak meghatározására, a betegek állapotának javulása mögött a gyógyszer szedése, vagy más tényezők állnak. A Gilead Remdesivir nevű vírus elleni gyógyszere, egyes korábbi amerikai kutatások szerint gyorsította a koronavírusos betegek felépülését, néhány ország mindezek miatt fel is vette a készítményt a potenciálisan hatásos gyógyszerek listájára, így tett Dél-Korea is.

A dél-koreai járványügyi központ szombati tájékoztatása szerint 27 beteget kezdtek el kezelni első körben a gyógyszerrel, közülük kilenc főnél tapasztaltak ezután javulást, 15 betegnél nem volt tapasztalható változás, míg három beteg állapota romlott. Egy kontrollcsoport eredményeivel is össze fogják vetni az eddigi eredményeket, és további kutatásokat végeznek – jelezték. Dél-Koreában vasárnap 62 új koronavírusos esetet jelentettek, ezzel összesen 13 479 fő betegedett meg az országban, és 289-en haltak meg eddig a vírus okozta betegségben - olvashatjuk.

Forrás: Reuters/portfolio.hu, kiemelt kép: Reuters

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.