Pesti Srácok

Gyurcsány fontos döntést hozott

Gyurcsány fontos döntést hozott

Kormányzati szerepet nem, közjogi tisztséget azonban 2022 után is betöltene Gyurcsány Ferenc – minderről a párt szóvivője beszélt az ATV Híradónak. Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter is üdvözölte, hogy a volt kormányfőnek nincsenek miniszterelnöki ambíciói.

"Az egyik legalázatosabb és legbátrabb támogatója leszek a következő kormánynak, amelynek nem leszek tagja minden bizonnyal" – februárban így reagált Gyurcsány Ferenc arra, hogy az első sorban akar-e állni akkor, ha kormányváltás lesz 2022-ben. A Momentum elnöke azt mondta: a volt kormányfő ugyanezt megígérte az ellenzéki pártelnökök közötti egyeztetésen is. A DK alelnöke azonban egy Facebook-posztban azt írta: „Megnyugtatok mindenkit: Gyurcsány marad. És vezető szerepe lesz egy új Magyarország megteremtésében.” Vadai Ágnes az ATV Start című műsorában azt is megjegyezte, hogy nem sokáig húzták azok, akik eddig a DK-val szemben léptek fel.

Az atv.hu felidézi, hogy Fekete-Győr András a Híradóban telefonon hozzátette, hogy tiszteli Gyurcsány Ferenc pártelnöki munkásságát, de most bölcs döntést hozott a volt kormányfő.

PestiSracok facebook image

Márki-Zay Péter pedig megerősítette, hogy részt vesz a 2021-es miniszterelnök-jelölti előválasztáson, amennyiben megrendezik. A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint Gyurcsány önfeláldozása nem jelenti azt, hogy ne legyen jelen a közéletben. Úgy fogalmazott:

– mondta Barkóczi Balázs.

Forrás: Atv.hu; fotó: PS/H.P.Gy

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.