Pesti Srácok

Olasz alkotmányjogász: Precedens nélküli a Matteo Salvini elleni bírósági eljárás

Olasz alkotmányjogász: Precedens nélküli a Matteo Salvini elleni bírósági eljárás

Precedens nélkülinek tartja a modern olaszországi jog és politika történetében a Matteo Salvinivel, az ellenzéki Liga párt vezetőjével szemben migránshajók feltartóztatásáért indított bírósági eljárás Alfonso Celotto alkotmányjogász, aki az esetleges tárgyalási menetet is vázolta.

A jogászprofesszor szerint minden október 3. körül dől el, amikor Matteo Salvininek meg kell jelennie a szicíliai Catania bíróságán a Gregoretti olasz katonai hajó ügyében. Hacsak a járványhelyzet vagy más indok miatt addig nem módosítják a kijelölt dátumot, az úgynevezett miniszteri bíróság meghallgatja az ügyészség és Salvini védelmének képviselőit, majd néhány napon belül eldönti, hogy lezárultnak tekinti-e a vizsgálati szakaszt, megalapozottnak tartja-e a politikussal szembeni tárgyalás elindítását, vagy esetleg elveti az ügyészség kérelmét. Utóbbi esetben Matteo Salvininek nem kell bíróság elé állnia. Alfonso Celotto úgy vélte: nagy a valószínűsége, hogy a bíróság nem veti el az ügyészség vádemelési kérelmét, és a Liga vezetője elleni tárgyalás megkezdődik.

– fejtette ki az alkotmányjogász. Ami az ütemezést illeti, Alfonso Celotto hangsúlyozta, hogy az olasz igazságszolgáltatási tempó szerint az első fokú, nem jogerős ítélet 2022 előtt nem várható. Utána pedig a másodfokú és a jogerős harmadfokú ítéletet is meg kell várni. Az intézményes és európai uniós jogban is jártas Alfonso Celotto több olasz miniszter jogi tanácsosaként dolgozott.

PestiSracok facebook image

A szakértő kiemelte, hogy a Matteo Salvinivel szemben indított eljárás jogi és politikai szempontból is figyelmet érdemel. Az első Conte-kormány volt belügyminisztere tavaly nyáron több migránshajónak sem engedélyezte a kikötést a dél-olaszországi partokon. A szicíliai ügyészségek hivatalból minden esetben vizsgálatot indítottak: három ügyben kérelmezték Salvini mentelmi jogának megvonását. A felsőház februárban az olasz katonai hajó Gregoretti, júliusban az Opens Arms spanyol civilhajó feltartóztatásáért vonta meg Matteo Salvini mentelmi jogát. Volt belügyminiszterként a kormánytagoknak fenntartott miniszteri bíróság elé kell állnia, mely "kiemelt bírókból áll, de teljes mértékben egy rendes bíróságnak felel meg" – hangsúlyozta az alkotmányjogász.

A vádpontok között mindkét esetben hivatali hatalommal való visszaélés, a bevándorlók személyi szabadságának korlátozása, valamint nemzetközi konvenciók, például a tengeri segítségnyújtás megtagadása szerepel. Matteo Salvini elsősorban a nemzetbiztonság védelmére hivatkozik hangsúlyozva, hogy nem önkényesen határozott, hanem döntéseit akkori kormányszövetségesével az Öt Csillag Mozgalommal (M5S) és a Conte-kormány egészével hozta meg.

– mondta a jogász. Alfonso Celotto szerint precedens nélkülinek számít, hogy Matteo Salvinit nem rendes eljárás keretében akarják bíróság elé állítani. "A Liga vezetőjével szemben nem magánemberként és nem közönséges bűncselekmény, korrupció vagy adócsalás vádjával indult eljárás, mint Silvio Berlusconi esetében, akit miniszterelnöksége alatt is magánemberként elkövetett ügyekért idéztek bíróság elé" – szögezte le a jogász. Kiemelte, Matteo Salvini esetében az ügyészség a volt belügyminiszter politikai döntéseit kérdőjelezi meg, a mindenkori kormánytagok, vagyis az állami szervek képviselőinek "közhasznú céllal" tett lépéseit akarják bíróságon tisztázni.

Az alkotmányjogász úgy vélte, a Salvini-per menetét az olaszországi politika alakulása is erősen befolyásolni fogja, hiszen egybeesik majd a következő parlamenti választásokkal. A Liga vezetőjét első fokon jogerősen még nem ítélhetik el, de közhivatal viseléstől eltilthatják, ami akár parlamenti mandátuma elveszítését, és az aktív politikából való kizárását is jelentheti.

– mondta Alfonso Celotto.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Angelo Carconi

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.