Pesti Srácok

Romániában újabb 30 napra meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Romániában újabb 30 napra meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Romániában augusztus 16-tól kezdődően újabb 30 napra meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt május közepén elrendelt, azóta kétszer meghosszabbított veszélyhelyzetet. Az erről szóló határozatot péntek esti ülésén fogadta el a román kormány.

A tervezetet előterjesztő katasztrófavédelmi államtitkár rámutatott: nem vezetnek be további korlátozásokat, de érvényben maradnak az eddigiek. Nem nyithatnak ki tehát a vendéglátóhelyek beltéri részei, zárva maradnak a színházak, mozik és koncerttermek. Továbbra is kötelező a védőmaszk viselése a nyilvános zárt terekben, áruházakban, közintézményekben, közszállításban. Hatnál több ember nem közlekedhet csoportosan, ha nem egy család tagjai, a beltéri magánrendezvényeken legtöbb 20, a szabadban legtöbb 50 ember vehet részt, a távolságtartási szabályok betartása mellett.

A veszélyhelyzetről szóló korábbi – az új karanténtörvény hatályba lépése után, július végén módosított – kormányhatározat a megyékben, illetve a fővárosban alakult helyi járványügyi operatív törzsekre bízta azt, hogy szükség esetén regionális szinten kötelezővé tegyék a felnőttek és öt évet betöltött gyerekek számára a védőmaszkok viselését a kültéri nyilvános helyeken, ahol és amikor nagyobb tömegek gyűlhetnek össze. A megyei járványügyi operatív törzsek többsége azóta elrendelte a kültéri maszkviselést, az országos operatív törzs pedig korlátozta Bukarestben, illetve Arges, Brassó, Konstanca, Dambovita, Ilfov, Prahova és Galac megyében a kerthelyiségek, klubok és más szórakozóhelyek nyitvatartását. Az országos járványügyi operatív törzs a veszélyhelyzet meghosszabbítását előkészítő határozatában annyi engedményt tett, hogy ezentúl az eddigi 23 óra helyett éjféltől reggel 6-ig kell zárva tartsanak az érintett vendéglátóhelyek, de rendelést továbbra sem vehetnek fel 23 óra után.

Romániában pénteken több, mint 1400 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, az ismert aktív esetek száma meghaladta a 33 ezret.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.