Pesti Srácok

Karanténba vonul az ír kormány

null

Korlátozzák az ír kormány minisztereinek mozgását, miután Stephen Donnelly egészségügyi tárcavezető koronavírus-fertőzésre utaló tünetekkel megbetegedett – közölte kedd este Micheál Martin kormányfő az RTÉ közszolgálati televízió műsorában.

A parlamenti házelnök előzőleg azt mondta, karanténba vonulnak a miniszterek, a törvényhozás pedig egy hétre felfüggeszti működését. Martin később már azt közölte, hogy a parlament is összeül kedden késő este, és az otthon dolgozó miniszterek teendőit átveszik az államtitkárok. Hozzátette: a miniszterek mindaddig távmunkában látják el feladataikat, amíg meg nem kapják Donnelly vírustesztjének eredményét.

Néhány órával korábban Séan Ó Fearghail házelnök arról beszélt, hogy "a mai eseményekből következően a kabinet tagjainak karanténba kell vonulniuk, ezért nincs lehetőség a rendes munkamenet folytatására, így a parlament jövő hét keddig vagy a miniszterelnök további utasításáig felfüggeszti tevékenységét". Donnelly egy minapi kormányülésen személyesen találkozott több kollégájával, és közös sajtótájékoztatót is tartott a kormányfővel.

Írországban 357 új fertőzöttet regisztráltak az utóbbi 24 órában, amivel számuk 31 549-re nőtt. Az utóbbi egy hétben naponta átlagosan 203 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kitörése óta 1787-en hunytak el a kórban. Írországban nagyon szigorú egészségügyi óvintézkedéseket vezettek be a pandémia megfékezésére. Martin kedden jelentette be a korlátozások új, ötfokozatú rendszerét, amelynek keretében a dublini bárok újranyitását és a nemzetközi utazásokra vonatkozó szigorítások feloldását is elhalasztották a fertőzöttek számának megemelkedése miatt.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.