Pesti Srácok

Szijjártó szerint világossá kell tenni, hogy csak szabályosan lehet belépni az EU-ba

Szijjártó szerint világossá kell tenni, hogy csak szabályosan lehet belépni az EU-ba

Az Európai Uniónak (EU) világossá kell tennie, hogy területére csak szabályosan lehet bejönni, mert amíg ezt nem teszi meg, nem szűnik meg a nyomás a magyar és a görög határon – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten.

Szijjártó Péter Níkosz Déndiasz görög külügyminiszterrel egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: a migrációról beszéltek a legtöbbet, mert mind Magyarország, mind pedig Görögország jól ismeri azt az érzést, amikor az unió külső határa nyomás alá kerül, és meg kell védeniük. Szijjártó Péter az eseményen hangsúlyozta, hogy Magyarország az utóbbi öt évben folyamatosan védte az EU külső határát.

– tette hozzá. A külügyminiszter véleménye szerint ezért sajnálatos, hogy az EU új migrációs paktuma ugyanazokat a hibákat ismétli meg, amelyek az utóbbi években is sok bajt okoztak Európának.

PestiSracok facebook image

– mondta. A tárcavezető megjegyezte: emellett a paktumban fenntartják a kvótákat – még ha másnak nevezik is –, ami Magyarország számára továbbra is elfogadhatatlan. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Magyarországnak és Görögországnak fontos közös célja a bajban lévő keresztények támogatása főleg a Közel-Keleten, ezért megállapodtak, hogy közösen támogatnak olyan projekteket, amelyek a Jordánia területén élő keresztény közösségeknek jelentenek segítséget. Közölte: egyetértettek abban is, hogy fel kell számolni az embercsempész-hálózatok tevékenységét.

– fűzte hozzá. A tárcavezető emlékeztetett: várhatóan 2021 őszére elkészül a transzadriai vezeték, amely lehetővé teszi Szerbián és Bulgárián keresztül a görög vezetékrendszer elérését, így lehetőség nyílhat gáz vásárlására Görögországon keresztül. A miniszter megemlítette, hogy jövőre emlékeznek meg a görög polgárháború kétszázadik évfordulójáról; ebből az alkalomból közös megemlékezéseket szerveznek.

Szijjártó Péter kérdésre közölte: a Hegyi-Karabah konfliktust illetően a magyar kormány a nemzetközi jog talaján állva kiáll Azerbajdzsán területi integritása és szuverenitása mellett a nemzetközileg elismert határain belül, és reméli, hogy a kérdést sikerül tárgyalásos úton rendezni.

A görög külügyminiszter arról beszélt, hogy nincs olyan kérdés, amely akadályozza a szorosabb együttműködést a kétoldalú kapcsolatokban, és a két ország több kérdésben is együttműködhet az unióban. Megerősítette, hogy a migráció nehéz kérdés, és Görögország is nagy nyomás alatt áll emiatt. Ez nemcsak nekik jelent gondot, hanem egész Európának, ezért közösen kell megoldást találni erre a problémára – jelentette ki. Níkosz Déndiasz azt is felidézte, hogy országa az EU elé vitte a konfliktusát Törökországgal. Értékelése szerint ez a konfliktus amiatt alakult ki, hogy míg Görögország a nemzetközi jog mellett áll, Törökország azt megsérti. A görög diplomácia vezetője hozzátette: ha Törökország az EU tagja akar lenni, be kell tartania a nemzetközi jogot és az unió jogrendjét is el kell fogadnia.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.