Pesti Srácok

A lengyel egyház szerint eutanáziának minősülne az abortuszra vonatkozó elnöki javaslat

A lengyel egyház szerint eutanáziának minősülne az abortuszra vonatkozó elnöki javaslat

Eutanáziának minősülne megvalósulása esetén az az államfői javaslat, mely szerint megengednék a terhességmegszakítást azoknak a magzatoknak az esetében, akik az élettel összeférhetetlen károsodással születnének meg – jelentette ki Stanislaw Gadecki érsek, a lengyel katolikus püspöki konferencia elnöke egy szerdán megjelent interjúban.

A főpásztor arra reagált a lengyel katolikus hírügynökségnek (KAI) adott, a Rzeczpospolita napilapban megjelent interjúban, hogy Andrzej Duda múlt héten beterjesztett a parlamentben egy törvénymódosító tervezetet, mely a jelenleg érvényes szabályozástól eltérően tiltaná a feltehetőleg Down-szindrómával születendő magzatok művi vetélését, megengedné viszont az abortuszt az úgynevezett letális (az élettel összeférhetetlen) károsodások esetében. Gadecki érsek hangsúlyozta, az egyháznak nem szabad szövetségre lépnie semmilyen politikai irányzattal, mivel saját, a megváltásra összpontosító küldetése van. Hozzátette: az életszentség kérdéseiben az egyház semmilyen kompromisszumot nem köthet. Szerinte a katolikus hívek nem támogathatják Duda tervezetét, mert ez új formája lenne az eutanáziának, mely a túlélési esélyek tekintetében tesz különbséget az emberek között. A törvény továbbra is megengedné az eugenikus (a biológiailag gyengébb lényeket kiküszöbölő) okokból történő abortuszt, valószínűleg a Down-szindrómás gyermekek kivételével, és a helyzet így valójában változatlan maradna – fejtette ki az érsek. A főpásztornak a változatlan helyzetről szóló szavai arra az előírásra vonatkoztak, amely jelenleg lehetővé teszi az abortuszt, ha az orvosok nagy valószínűséggel megállapítják, hogy a gyermek súlyos fogyatékossággal fog megszületni.

Az előírás az 1993 óta Lengyelországban érvényes abortusztilalom alóli egyik kivételt képezi, és továbbra is hatályos, bár október 22-én a lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette. Az alkotmánybírósági döntést ugyanis még nem tették közzé a jogi közlönyben, bár ezt elvileg hétfőig meg kellett volna tenni. A halasztást kedden Jadwiga Emilewicz volt kormányfőhelyettes, a kormányzó Jog és Igazságosság képviselője azzal magyarázta, hogy a jogi hézag keletkezését elkerülendő, az alkotmánybírósági döntésnek nem kellene hatályba lépnie, amíg a szejm nem fogadja el az új szabályozást az államfői tervezet alapján. A szejm várhatóan a november 18-án kezdődő ülésén tűzi napirendre a javaslatot. Stanislaw Gadecki érsek mellett Andrzej Duda kezdeményezését több lengyel életvédő és nagycsaládos szervezet is kifogásolta, és hasonló értelemben nyilatkoztak a radikális nemzeti kispártokat tömörítő parlamenti frakció, a Konföderáció képviselői is. A fő ellenzéki párt, a liberális Polgári Platform, valamint a szintén ellenzéki, de hangsúlyosan a keresztény értékekre hivatkozó Lengyel Parasztpárt vezetői többségükben az abortuszkompromisszumnak nevezett 1993-as törvény jelenlegi formájának megőrzése mellett érveltek. Egy kedden közzétett felmérés szerint ezen az állásponton van a lengyel társadalom többsége is az ellenzéki Baloldal parlamenti frakció, valamint a múlt heti, az alkotmánybírósági döntés ellen tiltakozó tüntetések szervezői az abortuszszabályozás liberalizálását követelik. A lengyel jog szerint az abortusz még akkor lehetséges, ha az anya élete vagy egészsége veszélyben forog, illetve ha az élet bűncselekmény – nemi erőszak vagy vérfertőzés – következtében fogant.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.