Pesti Srácok

Kormányinfó – Nincs szándék a további szigorításra

Kormányinfó – Nincs szándék a további szigorításra

A fertőzésszám mérséklődik, vagy legalábbis beállt egy állandó szintre – fogalmazott Gulyás Gergely a csütörtök délelőtt tartott online Kormányinfón. A miniszter aláhúzta: a korlátozások várhatóan nem fognak változni a következő egy hétben. A karácsonyi intézkedésekkel kapcsolatban egyelőre türelmet kért. Gulyás Gergely a vakcina-kísérletekről szólva elmondta: a kínai kutatók állnak a legjobban az ellenszer gyártása szempontjából, rossz hír azonban, hogy a Pfizer gyógyszergyár, amely ígéretes szérummal állt elő, először Észak-Amerikába szállít Európa helyett. A jogállamisági vitákról szólva Gulyás Gergely elmondta: nem létezik elfogadott jogállamisági feltételrendszer, így annak a bíróságon való megtámadása is képtelenség.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, hogy tegnapig az új fertőzések száma 3 és 5 ezer között volt. Tudták, hogy ez a szám nőni fog, mivel megkezdődtek a tömeges tesztelések, és ennek köszönhető, hogy a csütörtöki adatok magasabbak. A különböző hivatásrendek tesztelésének eredményeit egységesen nyilvánosságra hozza majd a kormány.

– mondta Gulyás Gergely. A miniszter elmondta: nincs szándék a további szigorításra, és így is döntött tegnap a kabinet.

PestiSracok facebook image

– mondta. Kérdésre válaszolva a jelenlegi korlátozások közül az idősek vásárlási sávjáról ejtett szót Gulyás. Mint ismertette, az időseket nem korlátozza a mostani vásárlási sáv.

– tette hozzá. Megjegyezte: értelemszerűen ez a vásárlási sáv másoknak jelenthet nehézséget, de tudomásul kell venni, hogy a járványhelyzet áldozatokat kíván. Gulyás Gergely felidézte: ingyenes és nem kötelező lesz a vakcina beadatása. Hangsúlyozta: 12 millió feletti vakcinát kötött le a kormány a világ több gyártójánál.

tette hozzá. Az egészségügy állapotáról szólva kijelentette: képes ellátni a feladatát, bőven vannak még szabad ágykapacitások. Felszólított: mindenki tartsa be a kormány által elfogadott szabályokat.

– fogalmazott. A miniszter szólt arról is, hogy véleménye szerint elfogadhatatlan, hogy politikai kritériumoktól függően lehessen folyósítani uniós pénzeket. Kijelentette: nem ajándék pénzről van szó, 4 milliárd eurót kap évente az ország, miközben 6 milliárd eurót visznek ki az országból.

mondta Gulyás. Kérdésre válaszolva aláhúzta: több százmilliárdos támogatása lesz az uniótól Magyarországnak 2021-ben is, valamint a költségvetés működőképes.

– tette hozzá. Megjegyezte: a kormány továbbra is a lisszaboni szerződéssel ellentétesnek tartja az EP és a német elnökség által elfogadott tervet. A jogállamisági feltételekhez kötött támogatási rendszer kapcsán Gulyás kiemelte:

Megjegyezte: a Next Generation alapról lehet, míg az uniós költségvetésről nem lehet teljes egyhangúság nélkül dönteni.

– tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy megtámadják-e a jogállamisági mechanizmust, ami jelenleg a Magyarország elleni támadások alapja az Európai Bíróságon, a miniszter úgy válaszolt, hogy

A miniszter megjegyezte: a bírósági jogorvoslat jó elmozdulás a német javaslatban, de egyelőre nem tisztázott, hogy ez mire vonatkozna, szerinte pedig ez egyelőre kevés. A miniszter szót ejtett Soros Györgyről is, valamint arról, hogy a Project Syndicate letiltotta Orbán Viktor miniszterelnök cikkét. Gulyás úgy fogalmazott, a sajtószabadságról sokat mond, hogy

Mint fogalmazott, úgy nem lehet változtatni a jelenlegi helyzeten, hogy a magyar kormány lemond a szuverenitási elemekről.

– fogalmazott Gulyás Gergely, utalva Joe Biden azon kijelentésére, miszerint Amerika készen áll a világ vezetésére. Hozzátette: Magyarországon az ország vezetésére azoknak kell vállalkoznia, akiket négyévente megválasztanak. Az amerikai elnökválasztással kapcsolatos további kérdésre reagálva elmondta: Magyarország azokkal fog együttműködni az USA-ban, akik a hivatalosan megválasztott vezetők; bízik benne, hogy a jövőben is jó lesz az együttműködés. A miniszter kérdésre válaszolva reagált a BKV gyanús busztenderéről szóló hírekre is. Gulyás egész egyszerűen úgy fogalmazott: a tender

Gulyás kérdésre válaszolva elmondta, hogy az oktatási intézményekben nemcsak a pedagógusokat tesztelik, hanem minden dolgozót. Indokolt a táppénzszabályokat egyszerűsíteni az oktatási intézményekben. Aki ma iskolában pedagógusként dolgozik, az minden bizonnyal ott kapta el a betegséget, így jár neki a 100 százalékos táppénz.

– jelezte. A választási törvény módosítása kapcsán Gulyás kijelentette, hogy azért támogatták, mert hatékonyabb lépés a kamupártok elleni küzdelemben.

– tette hozzá. Szót ejtett továbbá arról is, hogy 2021-re nem tervezi a pártok állami támogatásának a megvágását a kormány. Hozzátette: ez 2020-ban már megtörtént, a pártok így vállaltak szolidaritást.

jegyezte meg Gulyás. Hozzátette: Volner esetében egy ellenzéki javaslatot támogattak a kormánypárti képviselők. 8 millió választóból 35 500 támogatóra van szükség, hogy valaki országos listát állítson.

– mondta egy kérdésre Gulyás. A kormányfő többször is közölte, hogy senki ne tervezzen külföldi síelést. A miniszter jelezte: a magyar pénzügyi finanszírozás 2022 végéig biztosított. Mint fogalmazott, kimondott árfolyamcélja nincsen a kabinetnek. Ugyanakkor elmondta, hogy a kormány értelemszerűen jövőre megpróbálja csökkenteni az államadósság szintjét, de most van egy gazdasági válsághelyzet, és ezen csak beruházások ösztönzésével lehet túljutni.

– mondta kérdésre válaszolva Gulyás. Úgy fogalmazott, hogy a kórházigazgatóságok szervezettebb irányítást hozhatnak.

tette hozzá.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.