Pesti Srácok

Brenzovics László: rendszeressé váltak a magyarellenes kirohanások Kárpátalján

Brenzovics László: rendszeressé váltak a magyarellenes kirohanások Kárpátalján

Megmondom őszintén, szorongva indultunk el reggel Kijevbe – nyilatkozta a Blikknek Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, utalva arra, hogy az ukrán szélsőségesek korábban agressziót helyeztek kilátásba arra az esetre, ha Szijjártó Péter külügyminiszter Ukrajnába utazna tárgyalni. Úgy tűnik azonban, hogy a szerdai tárgyalás Szijjártó Péter magyar és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter között okot adhat a bizakodásra. Szijjártó ígéretet kapott, hogy a készülő ukrán kisebbségi törvény előkészítésébe bevonják a magyar nemzetiség képviselőit.

– hangsúlyozta Budai Gyula, majd a tárgyalásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy normális hangnemben és nem feszült hangulatban zajlottak. Az ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba is egyértelműen elítélte a fenyegetéseket, amelyeket komolyan is vesznek a helyi hatóságok.

PestiSracok facebook image

– mondta a lapnak Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.

– sorolta az elmúlt időszak eseményeit Brenzovics, aki egy hónappal ezelőtt – Szijjártó Péter külügyminiszterrel együtt – felkerült egy olyan szélsőséges honlapra is, amely "Ukrajna ellenségeit" listázza.

Úgy tűnik, a szerdai tárgyalás Szijjártó Péter magyar és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter között okot adhat a bizakodásra. Szijjártó ígéretet kapott, hogy a készülő ukrán kisebbségi törvény előkészítésébe bevonják a magyar nemzetiség képviselőit; Kuleba elismerte, hogy nincs semmilyen alap azt feltételezni, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség hajlana a szeparatizmus felé, de azt visszautasította, hogy az ukrán állam bármilyen kárt akarna okozni az Ukrajnában élő magyaroknak.

Forrás: Blikk; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.