Pesti Srácok

Az Európai Bizottság közzétette a kötelezettségszegési eljárások februári állását

Az Európai Bizottság közzétette a kötelezettségszegési eljárások februári állását

Az Európai Bizottság közzétette a kötelezettségszegési eljárások februári állását; ebből kitűnt, hogy három országot, Németországot, Szlovéniát és Lengyelországot az Európai Unió Bírósága elé idéztek. Az újonnan indított eljárások között Magyarország is érintett.

A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság úgy dönt, hogy az unió luxemburgi székhelyű bíróságához fordul, amiért Németország elmulasztotta megfelelően nemzeti jogrendjébe iktatni a természetes élőhelyekre vonatkozó uniós irányelvet. Az indoklás szerint Németország nem tartotta be a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló irányelvből fakadó kötelezettségeit.

Szlovéniának azért kell az uniós bíróság elé állnia, mert nem tartotta be a települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelv követelményeit. Az irányelv előírja a tagállamoknak, hogy a városok agglomerációiban is biztosítsák a szennyvíz megfelelő gyűjtését és kezelését, ezáltal kiküszöbölve vagy csökkentve a nemkívánatos hatásukat.

Lengyelország esetében az Európai Bizottság a zajcsökkentésre vonatkozó irányelv be nem tartása miatt döntött arról, hogy az uniós bírósághoz fordul. Az uniós bizottság szerint az Európai Unió az emberi egészséget károsító zaj leküzdésére törekszik. A lengyel nemzeti jogszabályok azonban nem irányozzák elő az uniós irányelv által előírt cselekvési tervek kidolgozását, függetlenül attól, hogy a zajszennyezés számos területen túllépi a meghatározott határértéket. A vonatkozó cselekvési tervek annak ellenére hiányoznak Lengyelország esetében, hogy lejárt az ilyen tervek elfogadásának határideje – emlékeztett az uniós bizottság.

PestiSracok facebook image

Magyarország ellen is eljárás indul

A kötelezettségszegési eljárások februári csomagjában Magyarországgal összefüggésben az Európai Bizottság arról határozott, hogy eljárást indít, mert véleménye szerint a magyar kormány nem tett eleget az uniós bíróság által a civiltörvény ügyében hozott ítéletének. A brüsszeli testület hivatalos felszólító levelet küldött Magyarországnak, amelyben az ítélet végrehajtására szólította fel a kormányt.

Az uniós bizottság újabb pert indított Magyarországgal szemben azért is, mert véleménye szerint a tagállam a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó rendkívüli intézkedések meghozatalakor nem tartotta tiszteletben az EU menekültügyi jogszabályait. Az indoklással ellátott vélemény megküldését azért találta megalapozottnak a brüsszeli testület, mert véleménye szerint a magyar rendkívüli jogszabályok jogellenesen korlátozzák a menekültügyi eljáráshoz való hozzáférést.

Az Európai Bizottság végezetül azért döntött szabálysértési eljárás megindítása mellett Magyarországgal szemben, mert indoklása szerint a tagország az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságában az unió álláspontja ellen szavazott decemberben. A bizottság szerint Magyarország nem tartotta magát az Európai Unió álláspontjához, amikor az ENSZ illetékes bizottságában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kannabiszra és a hozzá kapcsolódó anyagokra vonatkozó ajánlásairól szavazott. Mint emlékeztettek, az unió álláspontjának képviselete kötelező a tagállamokra nézve, amelyeknek az uniós szerződés 218. cikkének 9. bekezdésével összhangban kell szavazniuk a kábítószerekkel foglalkozó bizottságban. Magyarország kétszer is az unió álláspontjával ellentétben szavazott a WHO ajánlásairól szóló szavazás során – közölték.

Magyarországnak két hónap áll rendelkezésére, hogy válaszoljon az Európai Bizottság érveire, ellenkező esetben a testület az eljárásokat a következő szakaszba léptetheti – hangsúlyozta a bizottság.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.