Pesti Srácok

Közérdekű munka kiszabását kéri az ügyészség egy 2018-as tüntetésen gyújtogató férfira

null

Az ügyészség pénzbüntetést és közérdekű munka kiszabását indítványozta egy férfira, aki egy Kossuth téri tüntetés után gyújtogatni kezdett. A Fővárosi Főügyészség hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a 27 éves férfi 2018 decemberében a Parlament előtt gyűlésen vett részt, majd több társával együtt kukákat és közlekedési táblát gyújtott fel.

A férfi a munka törvénykönyvének módosítása miatt a Kossuth Lajos téren tartott tüntetésen vett részt; a rendőri egységek másnap, a hajnali órákban a gyűlés helyszínén maradókat – köztük a vádlottat is – a környező utcák felé terelték. A vádlott és legalább két, ismeretlenül maradt társa a Kossuth tér közelében lévő egyik utcában meggyújtott két szeméttárolót és egy közlekedési táblát, majd legyezni kezdték a tüzet, hogy nagyobb lángra kapjon. Ezután újabb tárgyakat gyűjtöttek össze, és szintén a lángra lobbant halomra helyezték. Az ügyészség garázdaság minősített esete miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, a távollévő vádlottra pénzbüntetés és közérdekű munka kiszabását indítványozva – áll a közleményben.

Forrás: MTI Fotó: MTI/ Mohai Balázs

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.