Pesti Srácok

A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy a Gyurcsány vezette baloldal falaz Czeglédy Csabának

A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy a Gyurcsány vezette baloldal falaz Czeglédy Csabának

Elfogadhatatlan, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal továbbra is falaz egy köztörvényes bűnözőnek, Czeglédy Csabának – mondta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő csütörtöki videonyilatkozatában.

A fideszes politikus úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc parancsba adta, hogy még a baloldali képviselőjelöltekkel szemben is olyan elvárásokat támasszanak, hogy Czeglédy indulhasson az előválasztásokon; ez az úgynevezett Czeglédy-klauzula. A kormánypárti politikus ismertetése szerint a baloldali jelöltekkel szemben támasztott mimimumkövetelmény az, hogy a jelölt ne álljon a büntetett előélethez fűződő hátrány hatálya alatt.

– jegyezte meg. A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal továbbra is falaz egy köztörvényes bűnözőnek, Czeglédy Csabának.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki, példaként említve, hogy ezért Czeglédy Csabát 2019-ben a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listájára is feltették, így Czeglédy Csabának mentelmi joga lett és vele szemben megszünteték a büntetőeljárást. Budai Gyula kiemelte: a maffiabaloldal kijátszotta a törvényeket és ezért csak a héten tudott folytatódni a Czeglédy elleni büntetőeljárás a Kecskeméti Törvényszéken.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?