Pesti Srácok

Nem érintett Covid-osztályt a székesfehérvári kórháztűz

Nem érintett Covid-osztályt a székesfehérvári kórháztűz

Nem érintett Covid-osztályt a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház hotelépületében csütörtök hajnalban keletkezett tűz, az oltóponton és a Covid-ellátás működésében nincs fennakadás – közölte Bucsi László, az intézmény főigazgatója a katasztrófavédelemmel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Szabó-Bisztricz Anett, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, hogy hajnali negyed három előtt néhány perccel automatikus tűzjelzést kaptak a kórház beépített tűzjelző rendszeréről, amit a távfelügyelet telefonon megerősített.

A százados közlése szerint az ötödik emelet egyik kórtermében a mennyezetre szerelt két tévékészülék lánggal égett, majd leszakadt a helyéről. Az épületből 128 embert mentettek ki, egyikük sem sérült meg. Bucsi László elmondta, hogy a napokban az ötödik emeletre is vissza tudják költöztetni a betegeket, a kiürítésben érintett felsőbb szinteken már újra zavartalan a betegellátás. A főigazgató úgy fogalmazott:

Szabó-Bisztricz Anett közölte, hogy a tévékészülékek mellett alkatrészek és vezetékek is égtek, a tűzoltók porral oltóval fékezték meg a lángokat. Hangsúlyozta, hogy az elsőként kiérkező tűzoltóegységeknek az életmentés volt az elsődleges feladata, ezért légzőkészülékben felrohantak az emeletre, majd a sűrű füstben a mentést addigra már gyorsan és szakszerűen megkezdő kórházi dolgozókkal közösen elkezdték a betegeket menteni, többségüket ággyal együtt kitolni a kórtermekből. Hozzátette: ezt követően a felsőbb szintekről is kimenekítették a betegeket a kórházi dolgozók, a katonák és a rendőrök segítségével. A szóvivő elmondta azt is, hogy mindössze egy kórházi dolgozó sérült meg könnyebben a belélegzett füsttől. Jelezte, hogy tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálják a tűz keletkezésének okát.

PestiSracok facebook image

Nyakas Eszter ápolási igazgató szerint a kórház jól vizsgázott, riasztási rendszerük kiválóan működött. Mint mondta, ő maga is perceken belül a helyszínre ért és azonnal megkezdték az evakuálást a második szintre, ahol előző este ürítettek ki egy osztályrészt. Kiemelte, hogy a szakdolgozók és a beteghordók példásan helytálltak, különösen azok, akik a füsttel teli kórteremből is kihozták a betegeket és velük maradtak mindaddig, amíg a tűzoltók irányításával a folyosókról levitték őket az alsóbb szintre. Jelezte, hogy a hajnali takarítás után a betegek visszatérhettek kórtermeikbe, az ötödik emeleten azonban csak egy tisztasági festést követően, napokon belül kezdődik újra a betegellátás.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.