Pesti Srácok

Szijjártó Péter: az egész világ azért szorít, hogy legyen olimpia (videó)

Szijjártó Péter: az egész világ azért szorít, hogy legyen olimpia (videó)

Az egész világ szorít azért, hogy legyen olimpia, még ha egy esztendő késéssel is – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán megosztott videóban, miután találkozott Japánban Murakava Tamajóval, az olimpiáért felelős miniszterrel.

Szijjártó Péter a japán miniszterrel való találkozásáról a Facebook- oldalán számolt be.

– fogalmazott a politikus.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter fontos kérdésnek nevezte, hogy lehetnek-e nézők az eseményeken, és ha igen, lehetnek-e külföldiek.

– jelezte.

Hozzátette, a koronavírus-járvány idején a legfontosabb az emberi életek és az egészség megvédése.

– hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

A videóban elmondta, a sportolóknak szigorú "viselkedési szabályoknak" kell megfelelniük, például korlátozzák majd, hogy milyen útvonalon és hova mehetnek a városban. Hangsúlyozta, hogy a magyar sportolók részvételéhez szükséges előkészületeket már megtették. A nagykövetség megemelt létszámban fog dolgozni az olimpia alatt.

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.