Pesti Srácok

Szlávik: még legalább két-három hétig óriási nyomás lesz a kórházakon

Szlávik: még legalább két-három hétig óriási nyomás lesz a kórházakon

A betegség lassú lefolyása is hozzájárul ahhoz, hogy egyelőre nem látszanak a korlátozó intézkedések hatásai – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. A betegség nagyon lassú lefolyású, sok időt töltenek a betegek a kórházban, sokszor hetek telnek el a gyógyulásig, ezért két-három hetes trendeket kell nézni – mondta Szlávik János a Hír TV-ben.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint nehéz megjósolni, hogy mi lesz a következő napokban, de ha ilyen ütemben érkeznek továbbra is betegek, akkor legalább két-három hétig óriási nyomás lesz még a kórházakon. Talán utána gondolkodhatunk azon, hogy javulni fog a helyzet. Közölte azt is, hogy nem szabad elkezdeni enyhíteni, a mostani számok mellett nagyon szigorúnak kell lenni. Az átoltottság még messze van attól, hogy enyhíteni lehessen. Két-hárommillió oltott ember esetén már nem fog robbanásszerűen növekedni, de a nyájimmunitás 6-7 millió emberes védettségétől messze vagyunk. Most nem szabad hátradőlnünk, mert az élen vagyunk Európában – figyelmeztetett a szakember. A közelgő húsvéti ünnepek miatt arra is felhívta a figyelmet, hogy noha ez a nagy családi összejövetelek ideje, az emberek ne tartózkodjanak zárt térben, mozduljanak ki az otthonukból, kiránduljanak, de ott se menjenek zsúfolt helyekre. Szlávik János most a locsolkodást sem javasolja. Mi, akik látjuk a járványnak a dinamikáját, látjuk olykor azokat a fiatalembereket is, akik megbetegszenek, azokat az időseket, akiket éppen a családtagjaik fertőztek meg, nem mondhatjuk azt, hogy engedjük a családi rendezvényeket – mondta.

A főorvos hozzátette, az sem igaz, hogy aki be van oltva, az nagyon nagy biztonságban van. Nagy valószínűséggel valóban nem lesz súlyos beteg, de megfertőződhet, esetleg kis mértékben át is adhatja a vírust. Szerinte a legnagyobb biztonságot az adja, aki átesett a fertőzésen, és utána kap egy oltást. Náluk magasabb az antitestszint, magasabb, mint a két dózisú oltás esetében. Egy oltás még nem elég, nem szabad hamis illúziókba keveredni. Be kell tartani az oltási rendet, kell a második oltás – mondta Szlávik János, és beszélt a koronavírus-járvány jövőjéről is. A koronavírusok esetében nem nagyon van helye jóslásoknak, elképzelhető, hogy lesznek újabb hullámok, de a védőoltások nem engednek újabb óriási hullámokat. Nem győzhet a vírus már, ugyanakkor jó néhány évig gondunk lesz a kórokozóval, viszont már nem járványszinten – mondta.

Forrás: Hír TV; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.