Pesti Srácok

Egy erdélyi kutatás szerint tartósabb a védettsége azoknak, akik a fertőzés után kaptak védőoltást

Egy erdélyi kutatás szerint tartósabb a védettsége azoknak, akik a fertőzés után kaptak védőoltást

Egy székelyföldi kutatás szerint tartósabban védettek a koronavírustól azok, akik a fertőződés után kaptak védőoltást, mint azok, akik csak az oltás által szereztek védettséget. A kutatást a sepsiszentgyörgyi Pro-Vitam Diagnosztikai és Kutatóközpont végezte, mely 2020 őszén – Romániában elsőként – olyan tesztet fejlesztett ki és dobott piacra, amely kimutatja a szervezet által termelt koronavírus-antitesteket.

A Fejér Szilárd kutatóvegyész által vezetett laboratórium a sepsiszentgyörgyi Proel Biotech startup által gyártott tesztek felhasználásával vizsgálta, hogy miként alakul a Pfizer/BioNTech-vakcinával beoltott egészségügyi dolgozók antitestszintje. A vizsgálatban a fertőzésnek fokozottan kitett 122 egészségügyi dolgozó koronavírus antitestszintjének alakulását követték. Megállapították, hogy a betegségen már átesett, beoltott személyek esetében már a vakcina első dózisának a beadását követő néhány napon belül erős antitestes immunválasz alakul ki.

– idézte Fejér Szilárdot a kutatásról kiadott közlemény. A kutatás kimutatta, a fertőzésen át nem esett, beoltott személyek esetében az antitestek mennyisége a második hónaptól fokozatosan csökken, míg a fertőzésen átesett és beoltott személyek esetében ez a csökkenés jóval lassabb. A kutatási eredmények azt is sugallják, hogy a második oltás idejének néhány hetes eltolásával jóval tartósabb immunválaszt lehetne kiváltani azoknál a személyeknél, akik nem estek át a betegségen. A közlemény azonban arra is kitér, hogy ennek az alátámasztásához további kutatásokra van szükség. A kutatás szerint a súlyos megbetegedések ellen maximálisan véd a vakcina. A kutatók valószínűsítették, hogy a jövőben az oltási stratégiát aszerint kell alakítani a veszélyeztetett csoportok esetében, hogy adott idő után van-e megfelelő mennyiségű antitest a szervezetükben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vasvári Tamás