Pesti Srácok

Mit nekünk a korlátozás? – Százezres tüntetést szerveztek francia szélsőbaloldali szervezetek

Mit nekünk a korlátozás? – Százezres tüntetést szerveztek francia szélsőbaloldali szervezetek

Franciaországban több mint százezren vonultak utcára szombaton a szakszervezetek felhívására a munka ünnepén a koronavírus-járvány miatti korlátozások ellenére. A júniusig érvényben lévő egészségügyi rendkívüli állapot értelmében a gyülekezés csak hat főig engedélyezett, az egészségbiztonsági előírások betartása mellett ugyanakkor a tüntetéseket és a felvonulásokat engedélyezik a prefektúrák.

A szakszervezetek országszerte több mint háromszáz megmozdulást szerveztek a munkahelyek, a fizetések, a közszolgáltatások megőrzése érdekében, és a csorbuló szabadságjogok és a béke védelmében, de tiltakoztak az álláskeresés idejére biztosított állami juttatás reformja ellen is, amely július 1-én lép életbe. Philippe Martinez, a legnagyobb szakszervezet, a CGT főtitkára emlékeztetett arra, hogy a járványhelyzet miatt tavaly elmaradt felvonulások jelentős frusztrációt okoztak, és elégedettségének adott hangot amiatt, hogy visszatértek a jó szokások. A megmozdulásokon a rendőrség szerint 106 ezren, közülük Párizsban 17 ezren, a szakszervezetek szerint 170 ezren vettek részt. Két évvel ezelőtt a belügyminisztérium adatai szerint 164 ezren, a szakszervezetek szerint 310 ezren tüntettek. Párizsban és más nagyvárosokban is a menetet hosszabb-rövidebb időre feltartóztatták a kisebb összecsapások a rendőrök és a szélsőbaloldali anarchista "black blocs" tagok között, akik közül 46 embert őrizetbe vettek még azelőtt, hogy randalírozni kezdtek volna. A nagy erőkkel biztosított felvonulások végül rendbontás nélkül értek véget. Egy évvel az elnökválasztás előtt a baloldali pártok vezetői és potenciális elnökjelöltjei is megjelentek a felvonulásokon, Jean-Luc Mélenchon, a Lázadó Franciaország elnöke Lille-ben, míg a kommunista Fabien Roussel, a szocialista Olivier Faure és Julien Bayou, a Zöldek vezetője a fővárosban vonult fel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Lewis Joly

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.