Pesti Srácok

Oltás- és korlátozásellenes tüntetéseket tartottak Brüsszelben

Oltás- és korlátozásellenes tüntetéseket tartottak Brüsszelben

Két tüntetés is volt szombaton Brüsszelben a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések és a vakcináció ellen. A Le Soir című napilap online kiadása arról számolt be, hogy szombat délután csaknem ezren tüntettek az Európai Bizottság főépülete előtt. A demonstráció a belga főváros mellett fekvő parkerdőben kezdődött, a résztvevők nem viseltek maszkot és az egészségügyi előírásokat is figyelmen kívül hagyták. A rendőrség szögesdróttal zárta le a bizottság épülete előtti Schuman teret. A tömeg négy óra elteltével feloszlott, rendzavarás nem történt.

Hét óra környékén egy másik csoport Brüsszel egyik legnagyobb parkjában, a Parc Cinquantenaire-ben gyülekezett, ahol kisebb összecsapások is voltak a hatóságokkal. A beszámoló szerint a tüntetésen nagy számban vettek részt holland állampolgárok is, többen közülük katonai egyenruhát viseltek. A protestálók egy része szolidaritását fejezte ki a szökésben lévő, szélsőjobboldali elveket valló katonával, Jürgen Coningssal.

A különleges katonai kiképzést kapott férfi május 17. óta menekül a belga hatóságok elől. Conings aznap veszélyes fegyvereket tulajdonított el egy laktanya fegyverraktárából, előzőleg pedig megfenyegette az ország legismertebb virológusát, a belga járványvédekezést vezető Marc Van Ranstot.

A belga kormány két hete kezdte enyhíteni az elmúlt hét hónapban bevezetett járványügyi korlátozásokat, mivel az oltások üteme felgyorsult, továbbá a kórházi felvételek és az új fertőzöttek száma fokozatosan csökken. Az arcmaszk viselése továbbra is kötelező bel- és kültéren egyaránt. Az éttermek és bárok teraszai megnyíltak, de csak korlátozott számban fogadhatnak vendégeket.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Olivier Matthys

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.