Pesti Srácok

Kövér László: óriási fejlődésen ment át a vajdasági magyar közösség

Kövér László: óriási fejlődésen ment át a vajdasági magyar közösség

Óriási változáson ment át az utóbbi években a vajdasági magyar közösség, és míg korábban sokaknak azzal a dilemmával kellett szembenézniük, hogy elhagyják-e szülőföldjüket a boldogulás érdekében, mára megerősödtek, és sikeresek – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden a szabadkai Pannon RTV-ben.

A házelnök kétnapos szerbiai látogatását összegezte a televíziós interjúban, amelyben kitért arra is, hogy nemzetpolitika és szomszédságpolitika szempontjából szerencsés csillagzat alatt áll Szerbia és Magyarország is. Mint mondta: van egy olyan anyaországi kormányzat, amely felismerte, komolyan vette saját alkotmányos kötelezettségét, hogy nemcsak az ország határain belül élő magyar polgárok iránt tartozik felelősséggel, hanem a nemzet egésze iránt.

– tette hozzá, majd úgy folytatta: emellett

PestiSracok facebook image

– részletezte.

Kövér László elmondta: az évek óta tartó jó kapcsolat kiépítésében oroszlánrészt vállalt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is, amely képes volt a bizalom hídját kiépíteni a szerb politikai elittel, és ma úgy látom, hogy nem csupán taktikai vagy akár személyes szimpátiára épülő együttműködés, partnerség van Szerbia és Magyarország között, hanem stratégiai együttműködés a kölcsönös érdekek és értékek alapján.

– tette hozzá.

– magyarázta.

Kövér László kifejtette, hogy Szerbiának jelen pillanatban a legfontosabb nemzetpolitikai feladata a teljes jogú európai uniós tagság elérése.

– magyarázta.

– fűzte hozzá.

Az Országgyűlés elnöke kétnapos szerbiai útjának második napján, kedden Újvidéken a vajdasági magyar fiatalok szerbiai továbbtanulási lehetőségeiről tárgyalt, majd Topolyán és Szabadkán tekintett meg fejlesztéseket. Útja során elmondta, úgy látja, a koronavírus-járvány ellenére a beruházások kivitelezése megfelelően haladt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.