Pesti Srácok

Németh Szilárd: akinek fontos Magyarország függetlensége, töltse ki a nemzeti konzultációt

Németh Szilárd: akinek fontos Magyarország függetlensége, töltse ki a nemzeti konzultációt

Akinek fontos Magyarország függetlensége, a magyar családok biztonsága, a keresztény-nemzeti kultúra megőrzése, támogassa a kormányt ezen céljaiban, és vegyen részt a nemzeti konzultációban – nyilatkozta az MTI-nek a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miután a Bács-Kiskun megyei hercegszántói határvédelmi bázison tett kedden látogatást. Németh Szilárd emlékeztetett: a tizenegyedik nemzeti konzultáción a migrációs politikával kapcsolatban több kérdésben is várják az emberek véleményét, mert a kormány célja az ország önvédelmi képességének megerősítése.

A magyar rendőrök és honvédek továbbra is kimagaslóan és elkötelezetten teljesítenek szolgálatot, védik Magyarország, valamint az Európai Unió külső határait, miközben egyre többen próbálnak azon átjutni, esetenként alagúton, létrával vagy vízen – hangoztatta Németh Szilárd. Azt mondta, a magyar kormányt két jogi alap, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartása és a schengeni szerződés hatalmazza fel arra, hogy a kerítéssel betonbiztosan garantálja a belső és külső határ védelmét, a migránsok kint tartását. Az államtitkár szerint a bevándorláspárti baloldal ugyanakkor kétszínűen és kettős mércét alkalmazva éppen ezért támadja és zsarolja a magyar kormányt.

– jelentette ki. Németh Szilárd különösen fontosnak nevezte, hogy a koronavírus okozta világválságban kiemelten védjék a magyar emberek életét és egészségét. Ezért az elkövetkező két évben teljes bevándorlási stopot kell elrendelni, hogy meg lehessen akadályozni az újabb és újabb vírusmutációk behurcolását – közölte az államtitkár.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Molnár Edvárd

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.