Pesti Srácok

Szlávik János: a negyedik hullámot is elkerülhetnénk, ha legalább még hárommillió ember megkapná mindkét oltást

null

A Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint a nyári utazások miatt hazánkba is nagy számban hurcolhatják be a koronavírus delta variánsát. Szlávik János elmondása szerint előfordulhat, hogy a negyedik hullám nagyobb lesz, mint a harmadik, és úgy véli, nagyobb biztonságban lennénk, ha legalább még hárommillió ember megkapná mindkét oltást.

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a TV2 Mokka című műsorában arra figyelmeztetett: hogy a nyári utazások miatt hazánkba is nagy számban hurcolhatják be a koronavírus delta variánsát. Az országok nyitva vannak, ezért könnyen bejuthat hazánkba is az Európában sok megbetegedést okozó delta variáns – idézi a szakértőt a Bors. Elmondása szerint különböző előrejelzések léteznek a negyedik hullámot illetően, de mint elmondta: olyat is hallott, mely szerint előfordulhat, hogy a negyedik hullám nagyobb lesz, mint a harmadik. Szlávik szerint a delta variáns könnyebben terjed, de úgy tűnik, hogy nem okoz súlyosabb megbetegedést, és inkább az oltatlanokra jelent veszélyt. A szakértő elmondása szerint ugyanis a jelenlegi oltások hatékonyak a deltával szemben. Ugyanakkor folyamatban van a továbbfejlesztésük, és akár még az idén rendelkezésünkre állhatnak még hatékonyabbak – tette hozzá. Szlávik szerint akkor nagyobb biztonságban lennék, és a negyedik hullámot is elkerülhetnénk, ha a jelenlegi 5,5 millió mellé legalább még hárommillió ember megkapná mindkét oltást.

Forrás: Bors; Fotó: Mudra László /Origo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.