Pesti Srácok

Tatárföldön terjeszkedik a Mol (videó)

Tatárföldön terjeszkedik a Mol (videó)

Új korszak kezdődött a nyitott magyar gazdaság történetében azzal, hogy megjelentek olyan magyar nagyvállalatok, amelyek külföldön képesek jelentős és versenyképes beruházást végrehajtani –jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mol és a Pannon Egyetem által kifejlesztett technológián alapuló gumibitumengyár építésének keddi megnyitásán Nyizsnyekamszk város közelében.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy Magyarország mindig is nyitott gazdasággal rendelkezett, de ez azt jelentette, hogy a külföldről Magyarországra érkező beruházások nagy jelentőséggel bírtak.

– mondta a tárcavezető.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy a Mol már jelen van Oroszországban, ahol napi 4,5 ezer hordó olajat termel ki. Elmondta, hogy Tatárföld különleges szerepet tölt be a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban; a régió második az oroszországi régiók közül a Magyarországgal folytatott kereskedelem nagyságát tekintve, amely az első negyedévben 100 millió dollárral nőtt. Rámutatott, hogy Magyarország az első és az egyetlen az Európai Unió tagállamai közül, amely főkonzulátust nyitott Tatárföldön. Az eseményen Rusztam Minnyihanov, a Tatár Köztársaság elnöke elmondta, hogy a Tatneft, a Taneco és Mol Group összefogásában 2023 első felében befejezendő beruházás kapacitása évi 25 ezer tonna lesz, amely Tatárföld igényeinek egyötödét fogja fedezni. Közölte, hogy a Mol technológiája alapján gyártott gumibitumennel borított út hő- és kopásállósága kiválónak bizonyult a kétéves próbán.

A 4 milliárd forint értékű, a Tatneft-leányvállalat Taneco telephelyén megvalósítandó beruházáshoz a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.