Pesti Srácok

A berlini rendőrség betiltotta a korlátozások elleni tüntetéseket

A berlini rendőrség betiltotta a korlátozások elleni tüntetéseket

A berlini hatóságok betiltottak három, hétfőre tervezett megmozdulást, amelyek során a koronavírus-járvány megfékezése érdekében életbe léptetett korlátozások ellen tüntettek volna - közölte a német főváros rendőrsége. Emellett elmondták: kórházban életét vesztette egy 49 éves férfi, aki igazoltatás közben esett össze a vasárnap, az ügyben nyomozást indítottak.

Két tiltakozásra a hatalmas Tiergarten park főútján került volna sor, ahová a szervezők tízezer résztvevőt vártak. Egy másik megmozdulás helyszíne a főváros szívében található Potsdamer Platz lett volna ezer résztvevővel. Vasárnap csaknem hatszáz embert vettek őrizetbe Berlinben a korlátozások elleni demonstrációkon, amelyeket a gyülekezési tilalom ellenére megtartottak. Közülük sokan a Querdenker (másként gondolkodó) mozgalom tagjai.

Meghalt egy tüntető

A rendőrség jelentős erőkkel vonult ki a főváros utcáira, és vízágyút is bevetett a tüntetők megfékezése érdekében, miközben helikopterekkel figyelték a tömeget. Egy rendőrségi szóvivő elmondta: egyelőre nem tudják, hogy pontosan hányan sérültek meg a vasárnapi tiltakozásokon. Eközben kórházban életét vesztette egy 49 éves férfi tüntető, aki igazoltatás közben esett össze vasárnap. A férfi arra panaszkodott, hogy szúró fájdalmat érez a karjában és a mellkasában. A rendőrök elsősegélyben részesítették és mentőt hívtak hozzá, de később meghalt. Az ügyben nyomozást indítottak. A rendőrség azzal igazolta a tüntetések betiltását, hogy a Querdenker tiltakozásain szándékosan semmibe veszik a távolságtartásra vonatkozó, továbbra is érvényben lévő rendelkezéseket.

PestiSracok facebook image

Németországban májusban számos járványügyi korlátozást enyhítettek, így például újra megnyithattak az éttermek és bárok. Ugyanakkor például a beltéri éttermekben vagy a szállodákban csak azok tartózkodhatnak, akik teljesen be vannak oltva, vagy már átestek a SARS-CoV-2 koronavírus okozta Covid-19 betegségen, vagy friss, negatív eredményű koronavírus-teszttel rendelkeznek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bila

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.