Pesti Srácok

Szabó Tímeát megütötték egy utcafórumon – természetesen ez is Orbán hibája

Megütötte egy idős nő a Párbeszéd társelnökét, Szabó Tímeát 12 óra körül a Széll Kálmán téren – minderről ő maga számolt be közösségi oldalán. A politikusnak egyébként éppen az Országgyűlésben kellene parlamenti munkáját végeznie, amit Orbán Viktor "maratoni ülésként" jellemzett. Az afganisztáni háborús konfliktusokban jártas és a háborús zónákban is kellő tapasztalattal bíró Szabót annyira megviselte az, hogy egy idős nővel konfliktusba keveredett, hogy nem is hagyta szó nélkül a bántalmazást, amiről mást nem közölt. Érdekes, hogy Jakab Péter fojtószorítással földre vitt akciójánál nem hallatta hangját...

Szabó Tímea a közösségi oldalán írt arról, hogy egy "fideszes hölgy az imént megütött a Széll Kálmán téren, miután megkérdezte, hogy én hol voltam a zsidók deportálásánál". Majd levonta a konzekvenciát:

– fejtette ki, nem kicsit politikai tőkét kovácsolva az esetből. Pikáns, hogy éppen ők vádolják a kormánypártot gyűlöletkeltéssel, miközben politikai szövetségeseik már most rögtönítélő bíróságokkal, bebörtönzéssel és vagyonelkobzással kampányolnak.

PestiSracok facebook image

Szerkesztőségünk álláspontja szerint nem elfogadható a tettlegesség semmilyen módon, egyetlen politikai ellenféllel szemben sem, így arra kérjük olvasóinkat, kerüljék az erőszakot!

Forrás: Facebook

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.