Pesti Srácok

A Századvég szerint a LIBE-bizottság látogatásának célja, hogy hatalomra segítse a brüsszeli érdekeket kiszolgáló baloldalt

null

A LIBE-bizottság magyarországi tartózkodásának valódi célja volt, hogy beavatkozzanak a 22-es országgyűlési választásokba és különböző eszközökkel hatalomra segítsék a brüsszeli érdekeket kiszolgáló baloldalt – áll a Századvég Alapítvány elemzésében. Állítják, nem véletlen, hogy a delegáció éppen most, fél évvel a választások előtt jött el vizsgálódni, hogy milyen is hazánkban a jogállamiság helyzete. Ittlétük alatt ráadásul több baloldali politikussal és Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által finanszírozott szervezet vezetőivel is találkoztak.

Elemzést adott ki a Századvég Alapítvány Az Európai Parlament Állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) magyarországi látogatásával kapcsolatban. A delegáció 3 napon át tartózkodott Magyarországon és a látogatás hivatalos célja az volt, hogy tájékozódjanak a magyar jogállamiságról, és információt szerezzen arról, változott-e valamit annak helyzete a 2018-ban elindított úgynevezett 7-es cikkely szerinti eljárás óta.

A Századvég Alapítvány szerint ugyanakkor hátsó szándékkal érkezett hozzánk, ami nem más, mint a 2022-es választásokba való beavatkozás. Különféle eszközökkel hatalomra akarják ugyanis segíteni a brüsszeli érdekeket kiszolgáló baloldalt.

A Századvég a következőkkel látja alátámasztva álláspontját:

  • fél évvel az országgyűlési választások előtt jelent meg hazánkban a LIBE-bizottság
  • több baloldali politikussal is találkoztak
  • felkerestek Soros György által finanszírozott civil szervezeteket, akik a nyílt társadalom elvét vallják. Ezek voltak az Amnesty International, a Helsinki Bizottság, a Transparency International, a Menedék-Migránsokat Segítő Egyesület és a Magyar LMBT Szövetség
  • Gwendoline Delbos-Corfield a delegáció vezetője pedig a látogatást követően olyan kijelentéseket tett, amellyel az összefogott ellenzéknek kampányol nemzetközi színtéren.

PestiSracok facebook image

Az alapítvány elemzése kifejti, hogy a LIBE-bizottság aggodalmai alaptalanok. A jogállamiságnak köztudottan nincs egy egységesen elfogadott definíciója, annak elemei vannak, mint például a szabad választások, a többpártrendszer vagy a szólás- és sajtószabadság.

A Századvég szerint nem is a jogállamiság vizsgálata az, ami történik, hanem alaptalan vádakat megfogalmazva agitálnak azon tagállamok kormányai ellen, amelyek nem követik az uniós narratívát.

A bizottsági látogatás "tárgya valójában nem a jogállamiság, hanem bizonyos értékrend és ideológiabéli különbség, úgy a delegáció jelenlegi célja sem a demokrácia "megmérése" inkább a 2022-es magyarországi választásokba történő beavatkozás vélik. Hozzáteszik, hogy ezt ráadásul úgy teszik, hogy az Európai Parlament 2019-ben még a tagállami választások befolyásolása ellen foglalt állást.

Vezető kép: Deák Dániel Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.