Pesti Srácok

Elhúzódhat a csehországi kormányalakítás, kórházba került az államfő

Elhúzódhat a csehországi kormányalakítás, kórházba került az államfő

Milos Zeman cseh államfőt vasárnap délben váratlanul újra a prágai Központi Katonai Kórházba szállították – közölte a CTK hírügynökség a kórház szóvivőjére hivatkozva. Zeman állapota miatt elhúzódhat a kormányalakítás, hiszen az államfőnek komoly szerepe van a választások után felálló új kormányról folytatott tárgyalásokban.

Az államfő orvosa, Miroslav Zavoral vasárnap délután sajtótájékoztatón közölte, hogy az államfőt az ő javaslatára szállították kórházba. Zavoral, aki a katonai kórház igazgatója is, leszögezte: az orvosok pontosan tudják, mi a baja az államfőnek, és azt megfelelő módon kezelik. Ugyanakkor jelezte, nem mondhatja el, hogy Milos Zeman milyen betegségben szenved, mert nem kapott erre felhatalmazást az államfőtől.

Délelőtt Babis miniszterelnökkel találkozott

Milos Zeman délelőtt találkozott Andrej Babis miniszterelnökkel, akinek eddig kormányzó mozgalma a hét végén elveszítette a képviselőházi választást. Babis röviddel a mentőkocsi Lányba érkezése előtt elhagyta az elnöki rezidenciát, de újságíróknak nem nyilatkozott. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő pénteken jelentette be, hogy Zeman már két hete betegállományban van, de ez nem akadályozza államfői feladatainak ellátásában. A betegségre való tekintettel Zeman következő napokra tervezett programját lemondták.

PestiSracok facebook image

Szeptemberben is kórházi kezelésre szorult

Szeptember második felében a 76 éves politikus, akinek második elnöki mandátuma 2023 márciusában jár le, nyolc éjszakát töltött a prágai Központi Katonai Kórházban, ami eddigi elnöksége alatt a kórházban eltöltött leghosszabb idő. Zeman orvosa javaslatára úgy döntött, hogy ezúttal nem Prágában, hanem az államfők vidéki székhelyén, a Lány kastélyban adja le szavazatát. A cseh sajtóban az utóbbi napokban számos találgatás látott napvilágot Milos Zeman egészségi állapotával kapcsolatban. Az elnöki hivatal mindezeket alaptalan spekulációknak minősítette és nem kommentálta. Az államfőnek komoly szerepe van a választások után felálló új kormányról folytatott tárgyalásokban.

Forrás: MTI; Fotó: AFP

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.