Pesti Srácok

Beszállhat az EU a határkerítések finanszírozásába

Beszállhat az EU a határkerítések finanszírozásába

Megnyílhat a lehetőség, hogy európai uniós forrásokból támogassák a fizikai akadályok telepítését a közösség külső határán – írta a Die Welt című német lap csütörtökön az Európai Tanács elnökének varsói látogatásával kapcsolatban.

Charles Michel a lengyel fővárosban tett szerdai látogatásán elmondta, hogy az EU a következő napokban megvitatja a fizikai infrastruktúra finanszírozásának lehetőségét a határokon. A tagországi kormány-, illetve államfőket összefogó testület elnöke arról is tájékoztatott, hogy elkészült a Tanács jogi szakszolgálatának elemzése, amely szerint a közösségi jog alapján nincs akadálya annak, hogy uniós pénzből támogassák a külső határ biztosítására szolgáló "fizikai infrastruktúra", vagyis határkerítések telepítését. A Die Welt a hírportálján közölt összefoglalóban kiemelte: mindez azt jelenti, hogy látványos fordulat következhet be az EU migrációs politikájában. Előfordulhat, hogy Brüsszel mégis hajlandó lesz anyagilag támogatni a határkerítések építését. Ha ez valóban megtörténik, komoly politikai vereséget szenvedne Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke – tette hozzá a lap, rámutatva, hogy a végső döntést a bizottságnak kell meghoznia, mert csakis a testület szabadíthat fel forrásokat.

Felidézték, hogy a bizottság régóta hevesen ellenzi a határkerítések építésének pénzügyi támogatását. Ylva Johansson, a bizottság belügyi kérdésekért felelős tagja az októberi EU-csúcs után még arról beszélt, hogy nem adnak pénzt ilyen célra, és ezt a testület elnöke is világossá tette a tagországi vezetők előtt. Azonban – tette hozzá a Die Welt – időközben Litvánia és Lettország után Lengyelország is egyre inkább szorult helyzetbe kerül a fehérorosz rezsim által államilag szervezett embercsempészet miatt, és mindhárom tagállam támogatást követel Brüsszeltől, beleértve a kerítések és falak építését is. Az EU-s külső határ lengyel–fehérorosz szakaszán kialakult válsághelyzet miatt pedig végképp hatalmas nyomás nehezedik Ursula von der Leyenre.

Egy név nélkül nyilatkozó magas beosztású uniós tisztségviselő a Die Weltnek elmondta, hogy a tagállami vezetők az októberi EU-csúcs zárónyilatkozatában kifejezetten leszögezték, hogy nem fogadják el harmadik országok azon kísérleteit, hogy politikai célokra használjanak fel migránsokat. Ennél is fontosabb a zárónyilatkozat 20. pontja, amely szerint az Európai Tanács felkéri az Európai Bizottságot, hogy tegyen javaslatot az uniós jogi keret minden szükséges módosítására, valamint a megfelelő pénzügyi támogatással járó konkrét intézkedésekre. Ez a passzus arra kötelezi a Bizottságot, hogy folytasson nyílt vitát, ahelyett, hogy – amint az megtörtént – eleve elkötelezte magát a határkerítések társfinanszírozásának elutasítása mellett – írta a Die Welt. Hozzátették: tagállami körök ezzel kapcsolatban arra is rámutatnak, hogy nem lesz képes egyedül finanszírozni a határkerítést Litvánia, amelynek csaknem hétszáz kilométeres közös határa van Fehéroroszországgal.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/BELTA/Leanyid Scseglov

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.