Ilyen egy úriember – Filmbéli partnere állt ki Gubás Gabi mellett NoÁr támadását követően

Már a Népszavában adott interjúd idején felmerült bennem, hogy valamilyen módon beszélnünk kellene. De úgy voltam vele, neked van sérelmed, benned van feszültség irányomba, akkor te nyiss egy felnőtt, őszinte, kollegiális, egyenes kommunikáció formájában, ahogy ezt számos közeli vagy éppen nem közeli kollégám megtette az „Elkxrtuk” című film és az abban való szerepvállalásom kapcsán. Többen odajöttek hozzám, kérdeztek, beszélgettünk, és lehetett egyetérteni vagy nem egyetérteni. Igazából egyszer sem szólítottál meg közvetlen módon, de a fent említett beszélgetés és az „Arany Medál-díj” kapcsán írt Facebook bejegyzésed bicskanyitogató stílusa most már rákényszerít arra, hogy kiálljak magamért és nem utolsósorban azokért, akik az említett filmben munkát vállaltak, akik dolgoztak benne és létrehozták azt nem kis profizmussal, igényességgel, minőségre törekedve.

Biztosan emlékszel, mi a Vígszínházban dolgozhattunk együtt, többek között az egyik kedvenc előadásomban, a Revizorban, Bodó Viktor rendkívül szellemes Gogol-átdolgozásában. Amiben jóleső érzés volt közösen görbe tükröt tartani, nem? Beszólni? Kikacsintani? Nem volt kérdés, hogy szabadon dolgozhatunk, gondolkodhatunk. Igaz? Akkor is volt, akinek ez nem tetszett. Biztos nem zárt mindenki a szívébe minket. Csak akkor éppen az ellenkező táborból orroltak ránk. Na és? Szerettük és egy erős anyagot akartunk létrehozni. És most, amikor fordítva van, és nem értesz egyet, már ellenséget látsz bennem? Vagy inkább ellenségként viselkedsz?

Olyan mélyen benne vagy „Noár” szerepében, hogy már ki sem látsz belőle. Képes voltál a Népszavás interjúdban két – szerinted – más lapon említendő esetet például hozni, észre sem véve saját gondolataidban a kettősmércét:

Népszava: Pár hete debütált a neten az aHang nevű civil szervezet előválasztási videója, melyben előadók színészek buzdítanak, hogy vegyünk részt az előválasztáson. Mit gondol, mit kockáztatnak a művészek egy ilyen szerepléssel, tartaniuk kell-e attól, hogy adott politikai oldalhoz sorolják őket?

Molnár Áron: Igen – és veszélyeztetik a karrierjüket. Szerintem ez a legszomorúbb. Az, hogy politikai szerepvállalása miatt az ember manapság elveszítheti a munkáját, egzisztenciáját. A Fidesz mindent uraló rendszerébe ugyanis nem fér bele a kritika – ez pedig egy bukott, ósdi rendszer ismertetőjele.

Majd néhány bekezdéssel lejjebb:

Molnár Áron: …Kálomista Gábor filmje, az Elkxrtuk, az más. Azt úgy kellett volna visszadobnia bármelyik szereplőnek, aki nem ért egyet a Fidesz ideológiájával, mint a huzat. Ez egy propagandafilm…

Tehát az egyikben ér, míg a másikban szégyen részt venni – szerinted. Miközben szörnyülködsz azon, hogy egy színésznek félve kell elvállalnia egy POLITIKAI kampányvideót, addig simán propagandának bélyegzel egy mozifilmet. Ezúton jelzem: köszönöm, de el tudom dönteni, mit vállaljak el.

Az ominózus Arany Medál-díjhoz kötődő írásod kapcsán pedig kiállok kolléganőm, Gubás Gabi és minden olyan kollégám mellett, akik hasonló támadások és számonkérések miatt majd félnek elvállalni egy, az Elkxrtukhoz hasonló munkát. Mert az éppen neked vagy az„elitnek” nem tetsző.

Az, hogy ez a támadás nem is személyesen hangzott el Gubás Gabi irányába, miközben a díjátadón ott álltatok egymás mellett, az döbbenet! Hazamentél és utólag, otthon megírtad a szöveget? Ez hol etikus? Nem ismerlek igazán, de azt hittem, te egy korrekt csávó vagy… Arról már nem is beszélve, hogy az, akinek támadó stílusban nyílt levelet küldesz korosabb nálad, ráadásul egy nő és nem utolsósorban a pályatársad, kollégád, akit bármikor felhívhatsz, akivel leülhetsz egy kávéra, ha tényleg annyira érdekel, hogy mit gondol. Nyilván költői kérdéseket tettél föl neki, de akkor viszont az érdeklődésed nem őszinte. Akkor a bejegyzésed csak a kirakatba készült. De kinek? Minek? Mi a valódi cél?

Teljesen nyilvánvaló, inkább csak az irritál téged, hogy Gubás Gabi elvállalta Dobrev Klára szerepét, és ezt a filmet. Ahogy mi is sokan mások. Te pedig a „színészi munka hiányának” vádja mögé bújva köpködsz ránk.

Tényleg minden munkádban, ami valós történeten alapult, mondatról mondatra jártál utána a szövegkönyv valóságtartalmának, és írtad át kényed-kedvedre, ha belement az író/rendező, ha nem?

Tényleg ez a feladatunk? Ezt tényleg megtehetjük?

Mert kérdéseket feltennünk és közel kerülnünk a szerephez, természetesen kötelességünk, de az már másn asztala, amiről beszélsz. Ez egy hülyeség.

A Toxikomát először olvastam, majd láttam is, illetve Győzővel is sokat beszélgettem róla. Tudomásom szerint az a film is néhány helyen eltér a valóságtól. Hiszen FILM.

Néhol sűrűnek, akár felnagyítottnak vagy lényegretörőnek kell lennie.

Az „Elkxrtuk” egy percig nem állította magáról, hogy dokumentumfilm. Megtörtént események alapján létrejött, de félig fikciós mozi. Hiszen az én szerepem, a szerelmi szál, például teljes terjedelmében fiktív.

Azt gondolom, a valós politikai krimi műfaji sajátossága, hogy néhol túlzó, esetleg megkérdőjelezhető elemeket, tartalmakat vonultat fel. Ennyi csibészséget szerintem megenged a műfaj. Meg persze igényli a néző intelligenciáját és belátását, hogy nem vehetünk mindent készpénznek. A „Korona” című brit sorozatban ötvenszer ennyi és pofátlanabb, zárt jelenetes dialógus hangzott el az általad kifogásolt „járulékos veszteség”-hez képest. Méghozzá ott kicsit komolyabb a tét, a nagy múltú királyi családról van szó, nem az ország Ferijéről. De most komolyan? Szerinted az alkotók közül bárki egyeztetett a királyi családdal? A színészek kopogtattak minden reggel az ajtajukon, hogy “bocsánat, ez valóban elhangzott”? Nyilván nem. De attól még feltételezhetjük ezeket a dialógusokat azokról, akikről szól a történet, és azt gondolom többek között, ez a varázsa és a pikantériája.

Köztudottan, hogy ez a sorozat is nagy port kavart, akárcsak az összes többi megtörtént eseményeken alapuló politikai krimi, de még mindig működik tőlünk pár országgal arrébb ez a műfaj. Maximum a nézők háborgása jutott el a készítők felé. Mi viszont egymást kérjük számon? Szakmán belül? Ez egy gerjesztett hisztéria.

A Kaposvári Egyetemet elkezdve – gondolom – én voltam a „balos tanonc” bizonyos emberek szemében, aztán később, miután másfelé is nyitottam, hirtelen jobbra kerültem, aztán a Vígszínházi gyakorlati évemben együtt dolgozhattam olyan nagyszerű alkotókkal, mint Alföldi Róbert vagy Bodó Viktor, akkor nyilván „libsi” voltam, majd a Tháliába hívtak tagnak egy nagyszerű csapathoz, azóta meg a NER színésze vagyok. Bár néha kikacsintok az RS9-be és a Jurányiba, de azt már nem nagyon tudják hova tenni…

Érdekes, én soha senkit nem kértem számon, és nem is fogok számonkérni azért, hogy milyen munkát vállal vagy éppen hol dolgozik. Láttam kőkemény politikai színezetű előadásokat Budapesten. Hazamentem és eltettem magamnak, hogy mit gondolok róluk, vagy megbeszéltem egy kollégámmal. Azért, mert nem értettem egyet valamivel vagy nem tartottam tehetséges, esetleg legitim munkának, attól még nem írtam mindenkinek nyílt levelet és nem kommenteltem véres szájjal. Nem kértem számon. Ahogy az sem fordult elő, hogy ne néztem volna legközelebb az utcán a szemébe annak a színésznek, akivel előtte köszönőviszonyban voltam.

Ezt kívánom, Áron, neked is. Hidd el, felszabadító érzés nem feszülni, nem gyűlölködni és ítélkezni állandóan. Ismert fiatal művészként, ha már az elfogadást hirdeted, cselekedj is aszerint.

Üdvözlettel: Mózes András

Forrás: Színház.online; Fotó: Thália.hu