Pesti Srácok

Bajnai Gordon szerint győzelem esetén is széteshet a baloldali összefogás

Bajnai Gordon szerint győzelem esetén is széteshet a baloldali összefogás

A HVG-nek adott interjúban beszélt Magyarország jövőjére vonatkozó jóslatairól Bajnai Gordon ex-miniszterelnök, aki maga is a londoni magyarok táborát gyarapítja. Mint elmondta, nem akart az egykori kormányfő szerepébe ragadni, nyolc éve külföldön dolgozik. A baloldal bástyájának számító portál kérdéseire válaszolva Bajnai több borús forgatókönyvet is felvázolt Magyarország jövőjét illetően, például azt, hogy 2022-ben a baloldal esetleges győzelme esetén is széteshet a nehezen összetákolt alakulat.

Bajnai szerint a baloldali összefogással eltűnt a Fidesz centrális erőtere, az előválasztást követően pedig az ellenzék soraiból eltűnt néhány vállalhatatlan szereplő. Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy Bajnai Gordon komoly igazságot mondott, hiszen néhány vállalhatatlan politikus valóban kikopott a baloldal soraiból, azonban az összefogás vezére, a 2006 őszén magyar embereket rendőrterrorral büntető és az országot a gazdasági csőd szélére kormányzó Gyurcsány Ferenc továbbra is megkerülhetetlen karaktere az összefogásnak, hogy csak a legismertebb nevet említsük.

A volt kormányfő, aki a Városháza-gate ügyben napvilágot látott Anonymus hangfelvételek alapján nemcsak külföldön, hanem itthon is befektetési tanácsokkal lát el üzleti köröket, úgy látja, hogy a baloldali összefogás közös jelöltje egy megkérdőjelezhetetlen figura. Szerinte Márki-Zay Péter erkölcsileg kikezdhetetlen, és jól kommunikál.

Érdemes azonban felidézni, hogy a „jól kommunikáló” Márki-Zay állítása szerint a Fidesz szavazói „sötétségben tartott, trágyával etetett gombák”, vagy éppen szimplán ostobának nevezi őket. Szintén a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje az, aki rendszeresen keveri a tényeket saját fikcióival, ahogy például akkor is így tesz, amikor migrációpártinak nevezi azt a magyar kormányt, amely a 2015-ös migrációs válság idején elsőként épített határkerítést és mondott nemet az illegális bevándorlásra, majd a bevándorlók szétosztását célzó brüsszeli kvótára. Magyarország kormánya az, amely az Európai Unió migrációt támogató politikájával szemben folyamatosan állja a sarat, miközben Márki-Zay a gazdasági bevándorlást, tehát a legális úton érkező külföldi munkavállalók számát mossa össze a törvénytelen határsértőkkel. Szintén a „jól kommunikáló” Márki-Zay Péter az, aki a napokban összeverődött ellenzéki sajtótájékoztatón azt állította, hogy hazánkban harminc napig tart az álláskeresési támogatás, majd egyik szövetségese volt kénytelen kijavítani a valós adatra, ami kilencven napot jelent.

PestiSracok facebook image

Bajnai Gordon azonban folytatva borúlátó jövendölését, olyan forgatókönyvet vázolt fel a HVG újságírójának, amely szerint 2022-ben nyerhet a baloldali összefogás, ami valóban sötét jövőt vetít a magyar emberek elé, illetve ezt követően széteshet a szedett-vedett alakulat, a Fidesz pedig bosszút áll rajtuk.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.