Pesti Srácok

Menczer: Brüsszel szerint lakhatást kell biztosítani a bevándorlóknak és állampolgárként kell kezelni őket

Menczer: Brüsszel szerint lakhatást kell biztosítani a bevándorlóknak és állampolgárként kell kezelni őket

A brüsszeli integrációs és befogadási akcióterv szerint lakhatást kell biztosítani a bevándorlóknak és állampolgárként kell kezelni őket – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a közösségi oldalán közzétett videoüzeneteiben, a Brüsszel által elfogadott, 2021–2027-es időszakra vonatkozó bevándorlási akcióterv ötödik és hatodik pontját értékelve.

Menczer Tamás hétfői bejegyzésében úgy fogalmazott: a brüsszeli bevándorláspárti dokumentum ötödik pontja a lakhatásról szól, és azt mondja, hogy lakást kell biztosítani a bevándorlóknak. Azt írják ebben, hogy Brüsszel

– tette hozzá. Kiemelte: a magyar kormány ezt elutasítja, nem a bevándorlók lakáshoz jutását kívánják segíteni, hanem a magyar családokét. Kedden, szintén a közösségi oldalára feltöltött videójában az államtitkár azt mondta: a brüsszeli akcióterv hatodik pontja arról szól, hogy a bevándorlókat állampolgárként kell kezelni.

PestiSracok facebook image

– idézte Menczer Tamás.

– jelentette ki.

Menczer Tamás a brüsszeli integrációs és befogadási akcióterv lényegét hét pontban foglalja össze, ezek közül az első négyet már korábban ismertette a közösségi oldalán. Az első pont szerint az integrációval és befogadással kapcsolatos munkát közös elvek és értékek támasztják alá, amelyeknek irányítaniuk kell a tagállamok munkáját, a második pedig azt mondja ki, hogy a politikákat a sokszínű, nyitott társadalom igényeihez kell igazítani. A harmadik pont arról szól, hogy a migrációt meg kell szervezni, míg a negyedik szerint finanszírozni is kell azt.

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.