Pesti Srácok

Nagyobb mértékben bővültek a szociális támogatások, mint a magyar gazdaság

Nagyobb mértékben bővültek a szociális támogatások, mint a magyar gazdaság

Az elmúlt években nagyobb mértékben bővültek a szociális támogatások, mint amilyen mértékben bővült a magyar gazdaság – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon, ahol átadta a családok felújított átmeneti otthonát.

Rétvári Bence a görögkatolikus egyház fenntartásában működő, több mint 127 millió forintból megújult intézmény ünnepélyes átadóján arról beszélt, hogy amikor a jelenlegi kormány elkezdte a kormányzást, akkor Magyarországon 325 milliárd forint hasznosult szociális támogatásokra; ezzel szemben ebben az évben már 814 milliárd forintot fordítanak erre a célra. Az államtitkár hangsúlyozta: ez mintegy két és félszeres növekedést jelent, vagyis nagyobb mértékben nőtt a leginkább rászoruló emberek támogatása, mint amilyen mértékben bővült az ország GDP-je. A kormánypárti politikus kifejtette: a nehéz helyzetben lévő vagy valamilyen állami segítségre szoruló emberek támogatásának jobban kell növekednie, mint az ország gazdasági teljesítményének, és az is fontos, hogy ez ne például hitelből, hanem a magyar emberek munkájából, tehát költségvetési bevételekből valósuljon meg. Rétvári Bence örömét fejezte ki, hogy egyre több szociális intézmény újul meg az országban, és a kabinet is egyre több forrást tud biztosítani ezek megújítására.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében elmondta: a hodászi közösség méltó a fejlesztésre, hamarosan megkezdődhet a belvízelvezetési program második része, valamint megújul a kisvároson átvezető, Őrtől Kántorjánosiig tartó útszakasz.

Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke köszöntőjében arról szólt: kedves az Isten előtt, amikor az ember azt teszi másokkal, amit szeretne, hogy vele szemben is megtegyenek.

A hodászi Sója Miklós Szociális Intézmény és Családok Átmeneti Otthonát a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázata segítségével újíttatta fel a görögkatolikus egyházmegye. A teljes, 299 millió forint értékű pályázati forrásból több szociális intézmény részesült: a hodászi program megvalósítására a 121 millió forintos uniós támogatás mellett hatmillió forintot saját forrásból biztosított az egyház.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.