Pesti Srácok

Hajnal Miklós üzengetni kezdett Áder Jánosnak (Videó)

Már az államfőnek üzenget az országos politikai pályája kezdetén álló Hajnal Miklós – számolt be híradójában a Hír TV. A Momentum politikusa egyebek közt „nyugdíjba vonuló pártkatonának” nevezte a köztársasági elnököt.

Hajnal Miklós, a Momentum fiatal politikusa azt követeli Áder Jánostól, hogy ne fogadja el azt az ingatlant, amely szolgálati ideje leteltével törvényesen jár neki. A Hír TV szerint a diplomabotrányba keveredett Hajnal személyeskedő hangnemet engedett meg a leköszönő államfővel szemben. A közösségi oldalán közzétett videóban nyugdíjba vonuló pártkatonának minősítette a két cikluson keresztül regnáló köztársasági elnököt.

Mint ismert, Hajnal Miklós nem egyszer szerepelt közgazdászként műsorokban és különböző fórumokon, annak ellenére, hogy még nem végezte el az alapképzést sem. Sőt, korábban dicsekedett azzal is, hogy Oxfordban folytatott tanulmányokat, csakhogy azt sem fejezte be. Ennek ellenére a BKK felügyelőbizottságának elnöki tisztségét töltötte be érettségivel. Utóbbi tisztség több százezer forintos díjazással jár.

Forrás: Hajnal Miklós Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.