Pesti Srácok

Kövér László: ha a baloldal nyert volna, abban hamar tönkrementünk volna

Kövér László: ha a baloldal nyert volna, abban hamar tönkrementünk volna

„Szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy van-e lehetőség az olykor a gyűlöletig menő szembenállás feloldására” – mondta a Mandinernek Kövér László, amit az Index szemlézett. Az Országgyűlés elnöke szerint azért alakult ki ekkora szakadék a két politikai oldal között, mert az általa „baloldalnak” nevezett ellenzékből „politikai értelemben szisztematikusan irtották ki azokat, akik még a pártállamnak a nemzeti-népi szárnyát alkották”.

A házelnök az interjúban kiemelte: veszélyes időket élünk, hiszen nem múltak el a Covid-válság hatásai, a szomszédunkban háború dúl, ami az inflációval, illetve a megugró energiaárakkal tovább súlyosbítja a gazdasági helyzetet. Szerinte ha ebben a többszörösen összetett, a káosz felé tartó helyzetben az ellenzék került volna hatalomra,

Elmondta továbbá azt is, hogy nem a Fidesz, sem az ellenzék nem számított ekkora kormánypárti győzelemre.

PestiSracok facebook image

Jellemtelenségre vall, hogy Márki-Zay Pétert szövetségesei magára hagyták

Kövér László beszélt arról is, hogy szerinte jellemtelen húzás volt, hogy a választás estéjén „úgynevezett szövetségesei” megalázó módon ott hagyták „vergődni” Márki-Zay Pétert a színpadon, háttérben a családjával. Felidézte: amint befejezte a beszédét, Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter azonnal rátolta a felelősséget az ellenzéki vezetőre.

A gyermekvédelem kérdésében az emberek többsége a kormány állásponját osztja

A gyermekvédelmi népszavazásról szólva Kövér László elmondta: az a 2016-os kvótareferendumnál is erősebb felhatalmazást adott a kormánynak a magyar álláspont képviseletére, hiszen most három és fél mil­lióan szavaztak érvényesen, és a válaszok óriási többsége egybeesett a kormány álláspontjával.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Soós Lajos