Pesti Srácok

Lázár János biztos benne, hogy Márki-Zayt egy nő fogja megverni 2024-ben

Lázár János biztos benne, hogy Márki-Zayt egy nő fogja megverni 2024-ben

A leendő miniszter szerint Hódmezővásárhelyen „legalább öt olyan nő van, aki erre képes” - írja a mandiner.hu.

Lázár János szerdán (vagyis még Orbán Viktor új kormányának tagjait illető bejelentése előtt) kocsmafórumot tartott Hódmezővásárhelyen.

Csányi Sándorról, Orbán Viktorról és „száműzetésről”

A HVG tudósítása szerint az eseményen Lázár János többek között arról is beszélt, hogy már több, mint 20 éve parlamenti képviselő. Mint a képviselő fogalmazott: „ez idő alatt sok minden változott, nemcsak a haja színe”. Az ezzel ellentétes híreket mintegy megcáfolva, a politikus arra is kitért, hogy az elmúlt négy, kormányon kívül töltött évet nem tartja „száműzetésnek”, mert – mint fogalmazott – a mezőhegyesi ménesbirtok és tangazdaság kormánybiztosi munkáját és a ménesbirtokot finanszírozó Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumi tagságát is inspiráló feladatként élte meg.

Lázár János hozzátette: közben ráadásul Csányi Sándor OTP-vezérrel, agrár-nagyvállalkozóval is összebarátkozott, sőt, tanult is tőle. Mint a politikus fogalmazott:

Női kihívója lehet 2024-ben Márki-Zay Péternek

A HVG tudósítása szerint az eseményen a 2024-ben esedékes önkormányzati választás is szóba került. Márki-Zay Péter újraválasztásának esélyei kapcsán Lázár János úgy fogalmazott: „abban biztos vagyok, hogy egy nő fogja megverni 2024-ben, és a városban legalább öt olyan nő van, aki erre képes”. A tudósításból nem derül ki, a politikus kikre gondolhatott.

Forrás: mandiner.hu; Fotó: Lázár János Facebook-oldala
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.