Pesti Srácok

A magyar lóversenyzés legkülönlegesebb napját ígéri a 100. Magyar Derby

null

Jövő hétvégén különleges programsorozattal várja az érdeklődőket a Kincsem Park, ahol a 100. Magyar Derbyvel és Divat Fesztivállal ünneplik a magyar lóversenyzést. Ez egy háromnapos nagy fesztivál lesz, a vasárnap pedig a Széchenyi István által 1827-ben alapított magyar lóversenyzés legnagyobb és legkülönlegesebb napját ígéri – fogalmazott az esemény keddi sajtótájékoztatóján Pécsi István, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója.

Pécsi István kiemelte, hogy érdemes korán érkezniük a látogatóknak, mert vasárnap már 12.45-kor kezdődik a program, amelyben 11 futam kapott helyet. A futamok között színvonalas és látványos produkciókat ígérnek a szervezők, közvetlenül a derby előtt például Tóth Gabi énekesnő lép fel, aki a rendezvény háziasszonya is. Emellett koncertet ad egy ötven tagú szimfonikus zenekar is. Különleges módon megmutatják az eddigi 99 derby-győztest is, de lesz mazsorett- és divatbemutató, valamint kalapverseny is – árulta el Pécsi István. A rekordot jelentő, harminc millió forint összdíjazású verseny esélyeit illetően az MTI-nek kifejtette, hogy a maximális tizenhat indulóból hét-nyolc ló közel azonos eséllyel áll rajthoz a 2400 méteres pályán. Közülük kiemelte az Alagi-díj győztesét, Maximot, valamint a mögötte harmadik Spartan Devilt. Megemlítette még az egy hónapja 2200 méteren futamot nyert Black Peppert és a mögötte akkor második Régi Csibészt.

A győztesnek járó herendi porcelánvázát a manufaktúra vezérigazgatója, Simon Attila mutatta be. A különleges és egyedi díj ötven centi magas és öt kilogramm súlyú, a hátulját mélyzöld színű Apponyi-minta díszíti, míg az elejére a 100. Magyar Derby tiszteletére egyedi műalkotás került. Az esemény pénteken a 8. Agár Derbyvel és szépségversennyel kezdődik, szombaton pedig a 108. Ügető Derby lesz a fénypont.

PestiSracok facebook image

– mondta Tórizs Hajnalka kalap- és fejdísztervező, aki elárulta azt is, hogy a derby napján két bemutató is lesz. A háromnapos eseményre 15-20 ezer érdeklődőt várnak a szervezők.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.