Pesti Srácok

Ennyit a kivéreztetésről: jóval több iparűzési adót szedhetnek be az ellenzéki vezetésű önkormányzatok, mint amivel számoltak

Ennyit a kivéreztetésről: jóval több iparűzési adót szedhetnek be az ellenzéki vezetésű önkormányzatok, mint amivel számoltak

Meglepetés: nem mondott igazat az önkormányzatokat naponta elsirató baloldal. Bár folyamatosan kivéreztetésre panaszkodnak, valójában pártszínektől függetlenül jól megy az önkormányzatoknak. A frissen elkészült 2021-es zárszámadások éppen erről tanúskodnak: az önkormányzatok jellemzően tetemes pluszban zárták az iparűzésiadó-bevételeiket.

A Világgazdaság arról ír, hogy a kisvállalatok iparűzésiadó-engedménye miatt számos önkormányzatnál félreverték a harangot, mondván, hogy ellehetetlenül a gazdálkodásuk. Aztán szembejött a valóság a zárszámadások formájában, ebből ugyanis kiderült: még az ellenzéki vezetésű önkormányzatok is jelentős plusszal zártak az iparűzési bevételek terén. Ezek az összegek pedig gyakran a koronavírus-járvány okozta válság előtti számot is meghaladják – ehhez pedig még a kormányzati kompenzációt sem kellett hozzászámolni.

Szeged

Csaknem 117 százalékon teljesült Szeged önkormányzatának iparűzésiadó-bevétele (ipa) 2021-ben az előirányzathoz képest – írja a portál. A Botka László által vezetett önkormányzat 8 milliárdnyi forrást tervezett ezen a soron, végül azonban több mint 9,3 milliárd forint folyt be. Bár ez némiképp elmarad a 2020-as 10 milliárdos tényadattól, de nagyságrendi különbség ehhez a bázishoz viszonyítva sem következett be. Hozzátették: az idén ráadásul várhatóan megdől majd a két évvel korábbi szám, hiszen Szeged az előzetes tervek szerint is már 9,95 milliárd forint ipával számol.

PestiSracok facebook image

Pécs

Pécsnek szintén ellenzéki politikai vezetése van, amely tavaly tavasszal azt állította, hogy az 50 százalékos ipa-engedmény miatt várhatóan több mint kétmilliárd forint bevételtől esnek el – írják. Ezzel szemben – az állami kompenzációval együttesen – rekordszintű 10,5 milliárd forinton zárt a Baranya megyei székhely. Viszonyításképpen: még 2019-ben, tehát a pandémiát megelőző utolsó évben is csak 9,5 milliárd jött össze.

Szombathely

A szintén ellenzéki vezetésű Szombathely költségvetésének ipa-során 134 százalékos teljesülés látszik 2021-re. A Vas megyei székhelyen először 6,5 milliárd forintot reméltek, amit aztán 8,72-ra korrigáltak. A végső szám szinte forintra ugyanennyi lett. Ez nem marad el érdemben a 2020-as 9,15 milliárdos szinttől.

Gödöllő

A Gémesi György által vezetett Gödöllőn is ipa-gyarapodás történt tavaly – írja a Világgazdaság. A költségvetésben 1,9 milliárddal számoltak, ami végül 2,6 milliárd fölé kúszott. Ez sem jelent érdemi különbséget a 2020-as 2,9 milliárd forinthoz képest.

Máshol is jól jártak

A fentieken kívül is számos önkormányzat tudott magasabb iparűzési adóból származó bevételt beszedni:

  • Miskolcon 2021-ben 106,7 százalékos felülteljesülés történt: 9,66 milliárd forint helyett 10,31 (2020-ban 10,93 volt ugyanez a szám).
  • Eger is hasonló cipőben jár. A Heves megyei székhelyen tavaly 2,78 milliárdot ütemeztek be ipából, azonban ennél látványosan több, majd 3,5 milliárd folyt be. Idénre nagyságrendileg hasonló összeg várható.
  • Salgótarjánban az előző évben 1,56 milliárdról 1,18-ra csökkentették az ipa-prognózist, végül 1,2 milliárd jött össze. Hasonló volt a forgatókönyv 2020-ban is, ráadásul ipa-felezés nélkül is ugyanezt a szintet, 1,246 milliárd teljesülést ért el a város.

Budapesti rekorddöntés a kiesés helyett

A VG korábban már beszámolt arról, hogy noha a fővárosi vezetés rendre 20 milliárdos kiesésről beszél, Budapesten az idén rekordot dönthet az iparűzésiadó-bevétel, és több ipa folyhat be, mint a covid előtti 2019-es csúcsévben. A friss önkormányzati zárszámadásokból pedig az is kiderült, hogy vidéken sem eredményezett pénzügyi kivéreztetést az ipa-felezés – írják.

Forrás: VG; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.