Pesti Srácok

Kuleba berágott az olajembargós döntésen – Az ukrán külügyminiszter szerint nincs egység az unióban

Kuleba berágott az olajembargós döntésen – Az ukrán külügyminiszter szerint nincs egység az unióban

Dmitro Kuleba zokon vette, hogy az Európai Unió nem volt hajlandó olyan szankciós csomagot elfogadni, amivel lábon lőtte volna magát. Az ukrán külügyminiszter szerint nincs egység az uniós döntéshozók között, de azért még hozzátette, hogy elengedhetetlennek tartja országa integrációját az Európai Unióba.

Az Index idézte Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert, aki szerint veszélyes precedens született az Európai Unió hatodik szankciós csomagjával. Szerinte a szankciók ilyen módú elfogadása rámutat az unió széttagoltságára, célozva ezzel arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem támogatta addig a csomagot, amíg a vezetéken érkező kőolajat nem vették ki a korlátozás alól.

– vélekedett Dmitro Kuleba ukrán külügyér. Úgy fogalmazott, "kétes érzései vannak az orosz olajembargóval kapcsolatban": egyrészt örül, mert végre megszületett a megállapodást, és a Sberbankot is levásztják a SWIFT-rendszerről. Másrészt azonban elmondta, hogy ezzel a döntéssel azt közvetíti az unió, hogy nincs egység, ugyanis a vezetéken érkező kőolajra nem vonatkozik a szankció. Az ukrán külügy a Polsat Newsnak adott interjújában reményét fejezte ki, miszerint a hetedik szankciós csomagban már megmutatkozik az Európai Unió egysége.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a külügyminiszter, aki szerint "Oroszország utálja Európát", és "Vlagyimir Putyin hazudik a vezetők szemébe". Az EU-s csatlakozással kapcsolatban elmondta: "elengedhetetlen, hogy Ukrajna része legyen az uniónak". Szerinte a tagjelölti státuszt már júniusban megkaphatja az ország. Az Index tudósítása alapján Kuleba az Azovsztallal kapcsolatban elmondta, hogy az acélgyár védői hadifoglyok Oroszországban, és minden erejükkel azon dolgoznak, hogy az ukrán hatóságok által ellenőrzött területekre szállítsák őket.

– mondta Dmitro Kuleba. Elárulta azt is, hogy jelenleg nem folytatnak béketárgyalásokat Oroszországgal, ezért pedig Moszkvát teszi felelőssé. Mint mondta:

Elismerte, hogy az orosz csapatok Donbaszban jelentős előnnyel bírnak, ha tüzérségi és rakétarendszerekről van szó. Mint mondta,

Kuleba szetrint most a legfontosabb, hogy minél több lőszert és fegyvert szerezzen be Ukrajna.

– vélekedett az ukrán külügyér.

– mondta Dmitro Kuleba.

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.