Pesti Srácok

Márki-Zay Péter most tudta meg, nem is könyvelőre bízta a kampánypénzeket

Márki-Zay Péter most tudta meg, nem is könyvelőre bízta a kampánypénzeket

Túl könnyen csaptuk le a labdát, miszerint Márki-Zay Péter azért mondogatta, hogy "csak felfelé", mert lejjebb már nem juthat, a baloldal bukott messiása ugyanis naponta rácáfol erre a reménytelinek bizonyult elképzelésre. Egyre inkább sűrűsödik a balhé a baloldali pártok kampánypénzeinek elszámolása körül, most azonban maga a hódmezővásárhelyi Spartacus beszélt arról, hogy mi ennek az oka. Kapaszkodjanak meg: Márki-Zay Péter most tudta meg, hogy olyan emberre bízták a finanszírozások intézését, akiről most tudta meg, hogy nem is könyvelő. Igen, két hónappal a választások után megtudta, hogy a legfontosabb pénzügyi szakembere nem is ért a pénzügyekhez. Ő akart kormányozni!

Akit Márki-Zay Péter a könyvelőjének hitt, arról kiderült, hogy nem is az. Sőt: állítása szerint pénzügyi végzettsége sincs. Erről egy videómegosztó portálon beszélt a baloldal volt miniszterelnök-jelöltje. Ezzel indokolta, hogy miért nem számolt el még mindig a kampánypénzekkel – számolt be az M1 Híradója. Néhány napja már az ATV-n is utalt arra Márki-Zay Péter, hogy a kampánypénzek könyvelésével problémáik adódtak. A baloldal volt miniszterelnök-jelöltje hetek óta magyarázkodik a kampánypénzek miatt. Pedig lenne mivel elszámolnia: korábbi összesítései szerint ugyanis több mint hárommilliárd forintot kaptak a választás előtti időszakban. Hogy ebből mennyi maradt, azt a baloldali pártok is szeretnék tudni. Márki-Zay Péter egyik legfontosabb bizalmasa, Kész Zoltán már május közepén nyilvánosan követelte, hogy számoljanak el a támogatásokkal.

De nemcsak a kampánypénzek miatt alakult ki feszültség az elmúlt hónapokban a baloldali pártok között. Többen élesen bírálták a hódmezővásárhelyi polgármestert a kijelentései miatt. Gyurcsány Ferenc például egyértelműen őt tette felelőssé a választási kudarcért. A baloldal volt miniszterelnök-jelöltje a kampányban és azóta is folyamatosan támadja a rezsicsökkentést. De szerinte extraprofitadóra és a benzinárstopra sincs szükség. Legújabb interjújában pedig azt mondta: ő a mozgalmában és az új pártjában is a brüsszeli értékeket fogja képviselni, akkor is, ha azok károsak.

Forrás: Híradó.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.