Pesti Srácok

A lengyelek zöld utat adtak Svédország és Finnország NATO-csatlakozásához

A lengyelek zöld utat adtak Svédország és Finnország NATO-csatlakozásához

Aláírta pénteken Andrzej Duda lengyel elnök azt a törvényt, amely lehetővé teszi Lengyelország részéről a Svédország és Finnország NATO-csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv ratifikálását.

A jogszabályt még közzé kell tenni a lengyel jogi közlönyben, ezáltal hatályba lép, és az államfő azt követően véglegesíti a ratifikálást. A törvényt Duda a Balti-tenger partján fekvő Gdynia város haditengerészeti kikötőjében tartott rendezvényen írta alá. A lengyel szenátus szerdai ülésén, az alsóház (szejm) pedig már július elején szinte egyhangúlag megszavazta a jogszabálytervezetet.

Duda a gdyniai ünnepségen kiemelte: a két skandináv ország NATO-csatlakozása "óriási mértékben erősíti" a térség biztonságát. A NATO és Oroszország határa jelentősen, mintegy 1600 kilométerrel lesz hosszabb - mutatott rá.

PestiSracok facebook image

- tette fel a kérdést, utalva az ukrajnai háborúra. A lengyel elnök szerint Moszkva arra számított, hogy az Ukrajna elleni támadással lényegében megosztja a NATO-t, de ennek az ellenkezője történt.

- hangsúlyozta Duda. Svédország és Finnország az ukrajnai háború kitörése után, május közepén nyújtotta be a NATO-csatlakozási kérelmet, amelyet a szövetség a június végi madridi csúcstalálkozóján hagyott jóvá. A folyamat véglegesítéséhez viszont az összes tagállam ratifikálása szükséges. A ratifikálás már a 30 NATO-tagállam jelentős részében megtörtént.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtökön közölte: Ankara augusztusban egyeztetést tart Svédországgal és Finnországgal, és a tanácskozás eredményétől teszi függővé a katonai szövetség bővítésének jóváhagyását. Törökország korábban húzódozott a svéd és a finn tagság jóváhagyásától, kifogásolva, hogy a két országban Ankara által terrorszervezetnek tartott kurd csoportokat támogatnak.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.