Pesti Srácok

Lehet, hogy Putyin mégsem halott, ellenben gyereke születik

Lehet, hogy Putyin mégsem halott, ellenben gyereke születik

Szórványos közelmúltbeli hírek szerint Putyin már halott, ráadásul meglehetősen beteg is, ám úgy tűnik, hogy az orosz elnökkel egész más jellegű dolgok történnek mostanság. Egy Telegram-bejegyzés szerint gyereke születik a volt ritmikus gimnasztikázó szeretőjétől, annak ellenére, hogy ezt mindenképpen el akarta kerülni. A hír természetesen csupa esetlegesség és feltételes mód, úgyhogy ilyen szempontból nem lóg ki az ukrajnai konfliktusról érkező hírek özönéből.

Putyin állítólagos szeretője, az olimpiai bajnok ritmikus gimnasztikázó Alina Kabajeva egyes hírek szerint már két gyermeket szült az orosz elnöknek. A következő babáról szóló hír a General SVR csatornán jelent meg, amelyet egyes források szerint a Kreml bennfentesei kezelnek.

– írta a névtelen posztoló a bejegyzésben.

PestiSracok facebook image

Putyin magánéletéről rendre csak homályos hírek érkeznek, mert az elnök próbálja minél kevésbé a nyilvánosság előtt élni. A volt feleségétől két felnőtt lánya van, de ezen felül még abban sem lehetünk biztosak, hogy hány gyereke van és kiktől. Hát még arról, hogy mik a szándékai Ukrajnával, és fog-e földgázt adni Németországnak.

forrás: Index

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.